Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1898

Index

x r. A Pustet Frigyes-féle regensburgi katli. könyvkiadó ezég azon panaszszal fordult ide, hogy a kiadásában megjelent 3. számú katekizmusnak (Kleiner Kath. Katechizmus) Szava­dill József Apatinban oly egyházhatósági engeilély nélküli kiadását rendezte, mely csak úgy hemzseg a sokszor értelemzavaró sajtóhibáktól. Az ez ügyben megtartott egyházhatósági vizsgálat kiderítette, hogy mondott czégnek panasza alapos; de kiderült belőle sajnosan az is, hogy a katekizmust a kúlai Berkovits Márk-féle nyomda is reprodukálta, s hogy a katekizmusokat nem egy német ajkú község iskoláiban használják. Miután az egyházhatósági engedély nélkül megjelent és értelemzavaró sajtóhibáktól hemzsegő katekizmusok használatát tűrnöm nem szabad: a Szadavill és Berkovits-féle kate­kizmus-kiadásokat iskoláinkból ezennel kitiltom és meghagyom a hitoktatást teljesítő lelké­szeknek és tanítóknak, hogy szigorúan ügyeljenek arra. miszerint a tanulók a kitiltottak helyett egyházhatósági engedélylyel ellátott katekizmusokat kapjanak. Nem lesz czél nélkül való a katekizmusok elárusitásával foglalkozó egyéneket vagy kereskedőket figyelmeztetni, hogy egyházhatósági engedélylyel el nem látott katekizmusok elárusitására ne vállal­kozzanak. Egyúttal kötelességévé teszem a kor. espereseknek és iskolalátogatóknak, hogy e ren­deletemnek végrehajtására minden lehetőt megtegyenek : utóbbiak pedig jelezzék szok;isos iskolalátogatói jelentéseikben, vájjon mily eredménynyel lett ezen intézkedésem foganatosítva? Kalocsa, 1898. márcz. 23. 1398. sz. Apatinhan és Kúlán megje­lent katekiz­musok az isko­lákból kitil­tatnak. A vallás- és közoktatásügyi magyar királyi Ministertől. — Valamennyi főtiszt, egyház­megyei főhatóságnak. • 79,458. szám. Ő Cs. és Ap. Kir. Felsége Bécsben 1897. évi deczember 10-dikén kelt legfelsőbb elhatározásával, a „törvényhatósági, községi, felekezeti és egyesületi muzeumok és könyvtá­rak országos felügyeletére, szervezésére és gyarapítására" vonatkozó szabályzatot legkegyel­mesebben jóváhagyván, ugyané legfelsőbb elhatározással a szabályzat 2. §-a alapján dr. Fraknói Vilmos püspök urat a muzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőjévé, a szabály­zatban megállapított hatáskörrel három óv tartamára legkegyelmesebben kinevezvén, e leg­felsőbb jóváhagyással megerősített szabályzatot a főt. egyházi főhatóságnak rendelkezésére bocsátom, abban a reményben, hogy a hazai tudomány és művelődés érdekében általában és különösen a hatáskörében fenntartott muzeumok és könyvtárak fejlesztése szempontjából az e szabályzatban jelzett feladatoknak teljesítését előmozdítani hajlandó leend. Van szerencsém felkérni a főt egyházi főhatóságot, hogy ugv dr. Fraknói Vilmos püspököt, a muzeumok és könyvtárak orsz főfelügyelőjét, helyettesét és a felügyelőket, vala­mint a Széli Kálmán v. b. t. tanácsos elnöklete alatt megalakult „muzeumok ós könyvtárak országos tanácsát" hathatós támogatásában részesíteni.méltóztassék. A muzeumok ós könyvtárak országos főfelügyelője, valamint a muzeumok és könyv­tárak országos tanácsa a m. Nemzeti Muzeum épületében tartja irodáját. — Budapesten, 1897. évi deczember hó 17-én. — Wlassics s. k. LITT. CIRC. 1898. 12 376. sz. A törvényha­tósági, közsé­gi, felekezeti és egyesületi Muzeumok ós Könyv­tárak orszá­gos felügyele­tének. szerve­zésének és gyarapításá­nak szabály­zata.

Next

/
Thumbnails
Contents