Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1898
Index
— 86 — gyakorlatával, az 1848-ik évi törvényhozási alkotások szellemében eljárni s e szellemet drága örökségkép az utána következő nemzedéknek átadni hivatva lesz. Azon hitben, hogy a fentérintett törvényjavaslat a nemzet és korona akaratával törvényerőre emelkedik, az 1897 évi október hó 28-án 66542 szám alatt kelt körrendeletben elrendelt állandó iskolai ünnepek sorába április hó 11-ikét, mint azon napot, melyen dicső emlékezetű V. Ferdinánd király az 1848-ik évi korszakot alkotó törvényeket szentesítette emléknapul beiktatom, s rendelem, hogy az összes állami, államilag segélyezett községi, és községi elemi felső nép, — és polgári iskolák, kisdedovónő-, tanitó-és tanítónőképző intézetek, e napot a helyi viszonyokhoz képest megállapítandó de mindenesetre a nagy alkalomhoz méltó módozatok mellett üljék meg. Kiváló szerep fog jutni ezen iskolai ünnepen a tanítónak illetve a tanítói kar valamelyik tagjának, ki lelkesítő beszédben méltassa a nap történeti jelentőségét, a koronás királynak a nemzet kegyeletében való részvételét s amaz alaptörvények messze kiható erejét, melyek a képviseleti alapon nyugvó felelős kormányrendszer behozatalát, a közteher viselés általánosítását, a földbirtok felszabadítását, a sajtószabadságot, a jogegyenlőséget, és általában a politikai és polgári szabadság magasztos elveinek érvényre jutását biztosították. Idézze vissza az ifjúság fogékony lelkébe ama dicső elődök emlékét, kik az elvek magaslatára felemelkedve, önzetlen áldozatkészséggel mondottak le ősi jogaikról, és kiváltságaikról akkor, mikor a haza jövő felvirágzása forgott szóban, kik korlátokat szabtak önmaguknak, hogy megadhassák polgártársaiknak a jogok teljességét, s a kik az alkotmányos törvények biztosítékaival kívánták létrehozni a nemzeti átalakulás nagy művét. Az ünnepi hangulat emelésére fog szolgálni, ha az ifjúság hazafias dalokkal, szavalatokkal fog ezen iskolai ünnepen résztvenni, melyet általános nevelői feladatainak teljesítésében is kiváló sikerrel hasznosíthat az iskola. A mennyiben április hó 11-ikq (mint folyó évben is) oly iskolai szünnapra esnék, melyben az ifjúságnak egy része az iskola székhelyétől távol van, az ünnepet ugyanazon hétnek valamelyik következő napján kell megtartani. — Budapesten, 1898. évi február 28. W1 a s s i c s Gr y u 1 a s. k. Kalocsa, 1898. márczius 21. György érsek.