Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1896

Index

- 83 ­XV. A Szent-László-Társulat igazgató választmánya fejleszteni óhajtván a társulat áldásos mű­ködését a mindinkább növekvő szükségletekkel szemben, a melyeknek fedezésére a társu­latnak az alapszabályok 1-ső §-ában jelzett feladata irányul, s a társulati működés ezen hir­detésére egyik legczélszerűbb eszköznek Ítélvén az egyes egyházmegyék központjában és esperes-kerületeiben felállítandó társulati vidéki igazgatóságok szervezését és az alább rész­letezett feladattal és hatáskörrel felruházott vidéki igazgatóknak kinevezését: ezeknek egy­házmegyémben való létesítése iránt engem is megkeresett. Én a magam részéről szivemen hordozván a magasztos ezélra buzgón törekvő jeles társulat fellendülését és virágzását, és e ezélra csakugyan felettébb üdvösnek tartván az igaz­gató választmány által javasolt vidéki igazgatóságok szervezését: készséggel teljesítem a mélyen tisztelt társulati igazgató választmánynak ez irányú kérelmét, midőn ezennel főegy­házmegyei központi igazgatóvá: Főtiszt. Borom isza Tibor cz. apát, kanonok, nagyobb papnöveldei igazgató urat, esperes-kerületi igazgatókká pedig a következő főtiszt, esperes urakat nevezem illetőleg kérem fel, u. m. a miskei kerületben: Osápek Károly foktői, a hajósiban Kleiner Adolf hajósi, a keczeliben Rezsnyák János homokmégyi, a bajaiban Kuts János bikityi, a szántovaiban Maison Mihály rigiczai, a zomboriban Meszner István bezdáni, az apatiniban Garay József doroszlói, a bácsiban Mlado­niczkyVincze bácsujfalusi, a palánkaiban Szauter István obrováczi, az újvidé­kiben E i g 1 József cz. apát, futtaki, az almásiban T o r m á s v G á I) o r katvmári, a sza­badkaiban M a m u z s i ch Mátyás cz. prépost, szabadka-sz.-terézi, a topolyaiban B a 1 a s s y Endre t. kanonok, hegyesi, a kúlaiban Martin József filipovai, a zentaiban Háb­rám János martonosi, az ó-becseiben Matoss János sz.-tamási plébános urakat. Nem kétlem, hogy az illetők szíves készséggel fogják magukat azon csekély fárad­ságnak alávetni, mely ezen uj megbízatásukkal jár. Buzdítsa őket azon tudat, hogy kiválóan fontos ügynek szolgálnak, midőn a Szent-László-Társulat felvirágozásán fáradoznak. Isten bőséges áldása lesz buzgóságuk méltó jutalma. A Szent-László-Társulat vidéki igazgatóinak feladata. I. Az espereskerületi igazgató feladata. 1. Az esperes-kerületi igazgató gondoskodik arról, hogy kerületének minden plébá­niáján a társulati alapszabályok 3. §-ának értelmében társulati bizottság létesüljön s a meg­alakult bizottság minél buzgóbban járjon el feladatában. 2. Felkéri a kerületi plébános urakat, hogy a helyi bizottságok által gyűjtött társu­lati tagok névsorát, s azok évi tagdíjának esedékes részletét évnegyedenként hozzá küldjék be. A társulati tagok neveit s a befolyt tagdíjak összegét jegyzékbe veszi s e jegyzék kivo­natát a befolyt tagdíjösszeggel évnegyedenként az egyházmegyei központi igazgatóhoz teszi át. 3. Gondoskodik arról, hogy a társulati tagok a társulat védszentjeinek, Szent-László királynak s Szent Erzsébet asszonynak ünnepeit a társulati alapszabályok 1 3. §-ának értel­mében minden kerületi plébánián, vagy több plébánián gyűlvén össze, egvüttesen nagy LITT. CIRC. 1896. 17 2122. sz. A Sz -László­Társulat vi­déki igazgató ságainak szonezéso.

Next

/
Thumbnails
Contents