Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1896

Index

— 71 — den egyes lelkész és segédlelkész tiszta jövedelmét és azt betűkkel is kiirva elnök és a jegyző aláírásával hitelesíti. 48. §. Az összeírás minden plébánia részére három példányban hitelesítendő. Ezekből egy a vallás- és közoktatásügyi ministerhez; a másik a bevallást igazoló okmányokkal együtt az egyházmegyei hatóság irattárának; a harmadik pedig az egyház­megyei hatóság utján az illető lelkésznek lesz megküldendő. 49. g. A vallás- és közoktatásügyi minister az ide érkezett összeírásokat további eljárás végett a központi kongrua bizottsághoz teszi át. 50. §. A törvényhatósági felülvizsgáló bizottság határozatai ellen úgy az érdekelt lelkész és segédlelkész, valamint bármelyik jelenlevő bizottsági tag a határozat hozatalától számított harmincz nap alatt a központi kongrua bizottsághoz felebbezhet. Amennyiben azonban a felebbezés alaptalannak bizonyulna, az esetleg felmerülő költ­ségeket a felebbező tartozik viselni. A központi kongrua bizottsághoz intézett felebbezés a törvényhatósági felülvizsgáló bizottság elnökénél Írásban nyújtandó be. A felebbezés alatt álló összeírás bizonyító okmányokkal együtt fog a bizottság elnöke által a vallás- és közoktatásügyi ministerhez felterjesztetni. 51. §. A felebbezett ós a törvényhatósági felülvizsgáló bizottság elnöke által a vallás és- köz­oktatásügyi ministerhez terjesztendő összeírások a központi kongrua bizottsághoz fognak áttétetni. Ez a felebbezések fölött másodfokúlag határoz és határozatáról a felebbezőt és az érdekelt lelkészt illetékes egyházmegyei hatóság utján értesíti. 52. §. A legfőbb kegyúri jogból kifolyólag a vallás- és közoktatásügyi miniszter a vitássá vált összeírások felett való végleges határozatot magának tartja fenn. Ezért a központi kongrua bizottság határozatával meg nem elégedő félnek a határo­zat vétele napjától számított 15, tizenöt nap alatt jogában áll a vallás- és közoktatásügyi ministerhez felebbezni. A felebbezés e központi kongrua bizottságnál adandó be, mely a felebbezés alatt álló összeírást kellően felszerelve a vallás- és közoktatásügyi ministerhez terjeszti fel. 53. §. Ha a felülvizsgálat során vagy később az derülne ki, hogy a lelkész vagy segédlel­kész valamely jövedelmet elhallgatott vagy nem létező kiadást .vallott be, . amigiazon a plébá­nián van, kongrua kiigazításra nem számolhat még azon esetben sem, ha olyan jövedelmet hallgatna el, amelyre ezen rendeletemben határozott utasítás nem adatott. A kongrua kiigazítás igényének elvesztését a központi kongrua bizottság mondja ki és határozatáról az érdekeltet illetékes egyházmegyei hatósága utján Írásban értesíti. i

Next

/
Thumbnails
Contents