Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1896
Index
— 64 — levonandó és a törvényhatósági felülvizsgáló bizottság a „Megállapított jövedelem" rovatába a levonás után fenmaradt összeget fogja beiktatni. Ha valamely szolgáltatás merőben a szokáson alapulván, sem a canonica visitatio, sem más hitelt érdemlő okirat által nem igazolható, a lelkész az erre vonatkozó bizonylatot a szolgáltatásra kötelezettektől szerzi meg. Ha ezek a bizonylat kiadását bármi okból megtagadnák, az illetékes elsőfokú közigazgatási hatóság, a lelkész Írásbeli megkeresésére, a kötelezettek meghallgatása mellett, a gyakorlaton nyugvó szolgáltatás alanyát, mértékét és módozatát jegyzőkönyvileg állapítja meg és ezen jegyzőkönyv fog bizonyítékul szolgálni. 19. §. A Vl-ik lap első rovatában a hívek által teljesített munkabeli szolgáltatásokat kell feljegyezni ugyanazon elvek szerint, a melyek a pénz és terménybeli szolgáltatásokra nézve az előző (18.) szakaszban előirvák. Itt is tüzetesen fel kell tüntetni az egyéni szolgáltatás alanyát, mértékét és módozatát : váljon kik ós minő (kézi vagy igás) munkát tartoznak teljesíteni és mennyi a szolgáltatásra kötelezettek száma az egyes munkabeli szolgáltatásoknál, valamint összesen. A 2-ik rovatban a lelkészt jogilag megillető szolgáltatások pénzértékének egyenként és összes feljegyzése következik ; a harmadik rovatba pedig a tényleg teljesített szolgáltatások pénzértéke az 1891 —1895. öt óv átlaga szerint jegyzendő fel. A bizonyító okiratokra nézve az előbbi (18.) szakaszban megállapított módozatokat kell szem előtt tartani és a törvényhatósági felülvizsgáló bizottság a tényleg teljesített szolgáltatások pénzértékének egy hatod részét, behajtási költségek czimén itt is levonja. 20. §. A VH-ik lap első rovatában feljegyzendők az esketési, avatási és temetkezési stoladijak az egyházmegyei szabályzat vagy a helyi szokás szerint. Ott, hol a házszentelésért járó coleda is a stoladíjak közé számíttatik, ezen a czimcn fennálló pénzbeli és természetbeli szolgáltatások egyéni mértékét és módozatát is fel kell tüntetni, valamint a szolgáltatásra kötelezettek számát. A 2-ik rovatba írandó a stolaköteles cselekmények száma osztályonként és összesen az (1891 —1895.) öt évi átlag szerint. A 3-ik rovatba a lelkészt jog szerint megillető jövedelmet kell beirni. A 4-ik rovatba a tényleg befolyó jövedelem jegyzendő az 1891 — 1895-ig terjedő öt év átlaga szerint. A stoladijak egyéni mértékét az egyházmegyei szabályzat, a canonica visitatio vagy más, a gyakorlatot tanúsító okmány másolatával kell igazolni, melyet az esperes (ezeknél főesperes) hitelesít. A stolaköteles cselekmények öt évi átlagos számát az anyakönyvi adatok és a plébánia-napló alapján az esperes (főesperes) által kiállított bizonylattal kell igazolni. A felszámitható stoladijak mennyiségét végérvényesen az egyházmegyei hatóság alapítja meg. 21. §• A VlII-ik lap első rovatába az anyakönyvi kivonatok átlagos számát kell beiktatni az 1891—1895. terjedő öt év adatai szerint. A 2-ik rovatba az anyakönyvi kivonatok után élvezett évi jövedelmet.