Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1895
Index
— 43 — a vallási szertartást nem erőszakosan zavarta meg, a K. B. T. K. 52. §-ába ütköző vallás elleni kihágásban mondotta ki bűnösnek, és 20 frt. pénzbüntetésre, behajthatlanság esetében pedig 4 napi elzárásra itélte. A nv. kir. Ítélőtábla (1894. jun. 7-én 2048. sz. a.) tekintve, hogy az ünnepi körmenet alkalmával az utczának a körmenet által elfoglalt, illetve igénybe vett része a vallás szertartásainak gyakorlatára rendelt helynek tekintendő, s hogy a vádlott által okozott botrány nyilvános volt, vádlottat az elsőbiróság által megállapított kihágás helyett a B. T. K. 191. §-ába ütköző vallás elleni vétség miatt mondta ki bűnösnek, s őt ezért, büntetlen előélete mint enyhitő körülménynek figyelembe vételével, 8 napi fogházra, és behajthatlanság esetében egy napi fogházra átváltoztatandó 5 frt. bénzbiintetésre itélte. A kir. Curia (1894. jun. 7-én 8447. sz. a.) tekintve, hogy az eljárás adatai szerint A. vádlott oly helyen, hol kitérni nem lehetett, hajtott marhás szekerével szükség nélkül, szántszándékosan a templom körüli körmenetben az utczán, s ekép az állam által elismert római kath. vallás szertartásai gyakorlatára rendelt helyiségben, haladó nép közé s azon keresztül; tekintve, hogy vádlottnak ezen az ájtatoskodást zavaró cselekménye nemcsak meghaladja az 1868 : 53. t.cz. 19. §-ában foglalt s a K. B. T. K. 52. §-a által büntetés alá helyezett tilalom körét, hanem egyúttal már magában botrányos, ez a botrány pedig számosak láttára, s így nyilvánosan követtetett el: a kir. ítélőtábla ítéletét a minősítésre nézve ez okoknál, egyébként pedig elfogadott indokainál fogva helybenhagyta. (Büntetőjog tára XXIX. köt. 17. sz. 1895. jan. 24.) Kalocsán, 1895. márczius hó 11-én. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. Ministertől. Valamennyi egyházi főtiszt. Főhatóságnak. 505. eln. szám. A honvédelmi m. kir. minister úr, tekintettel arra, hogy igen sok állami, közigazgatási vagy polgári és egyéb hatóságnál alkalmazott tartalékos tiszt s havidíjas azon okból mentetett fel a fegyvergyakorlat alól, mivel ennek szükségességét a hatóságok nagyobbára azzal indokolták, hogy az illetők a többi személyzet egy részének szabadságon léte miatt nélkülözhetlenek, továbbá mivel közszolgálatban álló tisztviselőknek jó példával kell szolgálniok a törvényes kötelezettségek teljesítésében, elhatározta, hogy a fegyvergyakorlatok alól való felmentéseket a teljesen beigazolt szükségesség legsürgősebb eseteire fogja szorítani. Hogy azonban a hatóságoknak módjukban álljon a fegyvergyakorlatra behívott tartalékos tisztek kellő helyettesítéséről ideje korán gondoskodni, a m. kir. honvédelmi minister úr meghagyta az összes honvédkerületi parancsnokságoknak, hogy évente február, jelen évben pedig kivételesen márczius havában a közszolgálati alkalmazásban levő s a fegyvergyakorlatra behívott tartalékos honvéd tisztek és havidíjasokról névjegyzéket származtasson át az illető hatóságoknak. A közös hadügy minister úr pedig intézkedett, hogy a közös hadsereg állományába tartozó tartalékos tisztek és havidíjasoknak a cs. és kir. hadkiegészítési kerületi parancsnokság a fent jelzett időben személyükre szóló „Behívó jegy"-et küldjön kézbesítés végett az egyes hatóságoknak. Miről főtiszt. Főhatóságot további szíves intézkedés végett van szerencsém tisztelettel értesíteni. Fogadja a főtiszt. Főhatóság kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Budapest. 1895. márczius hó 10-én. A minister helyett: Zsilinszky s. k. államtitkár. Kalocsa, 1895. márczius 18. 11* 1438. sz. Ministeri rendelet a tartalékos tisztek s havi díjasoknak a hadgyakorlat alóli fölmentése tárgyában.