Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1891
Index
— 208 — a főhatóságnak, hogy a hatósága alatt álló minden egyes hitközség elöljáróságának, valamint az ott alkalmazott tanítóknak méltóztassék elrendelni, hogy a kir. tanfelügyelők által hozzájok küldött nyomtatványok rovatait haladéktalanul lelkiismeretes pontossággal töltsék ki és a kitöltött nyomtatványokat legkésőbb 1892. év január 15-éig a kir. tanfelügyelőhöz küldjék vissza. — Budapesten, 1891. évi deczember hó 12-én. Gr. Csáky s. k. Kalocsa. 1891. deczember 23. A vallás-és közokt. m. kir. minister 189J. évi deczember hó 12-én 56167. sz. a. kelt s valamennyi kir. tanfelügyelőséghez intézett rendeletének mása : Oly czélból, hogy az országos tanitói nyugdij-és gyám alap javára 1892. évre beszedendő járulékok kivetése a jelenlegi állapotnak teljesen megfelelő módon eszközöltethessék, szükséges, hogy az állam, a kincstár, községek, felekezetek, társulatok vagy magánosok által fenntartott elemi és felső nép,-polgári, alsó fokú kereskedelmi, iparos, vinczellér és földmives iskoláknál, a tanitóképezdék mellett fenálló gyakorló iskoláknál, valamint az emberbaráti intézeteknél fenálló — szóval minden tanfolyamuknál fogva a népoktatási tanintézetek körébe tartozó iskoláknál, végre az óvodák és gyermekkerteknél rendszeresített tanitói illetve óvói állomások száma az azokkal egybekötött javadalom a nyugdíjba beszámítandó illetmények pontos elkülönítése mellett — végre az egyes állomásokon ez idő szerint működő tanitók kimutattassanak. Ennélfogva felhivom czimedet, hogy a jelzett tanintézetek fentartóinak illetőleg az ezeket képviselő közegeknek a •/. alatt ide mellékelt nyomtatványokból annyi példányt küldjön meg, ahány tanitói állomás van az illető intézetnél rendszeresítve, tekintet nélkül arra, akár kötelezve volt eddig az illető iskola fentartója az országos tanitói nyugdíjintézethez hozzájárulni, akár nem. A nyomtatványok az iskola fenntartók által a kitöltésre vonatkozó megjegyzések figyelembe vétele mellett kitöltendők és legkésőbb 1892. év január 15. czimedhez visszaküldendők, czimed tartozik az ily módon nyert adatokat a 2 •/. alatti nyomtatványokból készítendő kimutatásba adóhivatalonkint csoportosítva, betűsoros rendben bevezetni és azt a kitöltött s a gyüjtőív sorszámával megjelölendő nyomtatványokkal együtt 1892. óv január 31-ig inulhatlanul hozzám felterjeszteni. A másolat hiteléül: Grrabotsay Adolf aligazgató.