Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1890

Index

— 74 —' Az ösztöndijsegélyért folyamodni óhajtók kérvényeiket a kellő okmányokkal, úgy­mint : keresztlevéllel, az első félévi tanodai- ós szegénységi bizonyitványnyal. mely utóbbit a lelkész is aláirja, fölszerelve folyó évi junius 15-ig hozzám nyújtják be. Az ösztöndíjsegélyek a fölvételi vizsga után osztatnak ki. Kalocsán, 1890. május 3. A kalocsai római katholikus fitanitóképezdénél a növendékek beiratása szept. 1-én leend, a fölvételi vizsgálatok szept. 2-án tartatnak. Az első osztályra jelentkezhetnek oly éptestű. egészséges ifjak, kik szept. l-ig koruk 15-ik évét betöltötték, zenehallással s a vallástanból, az anya-, illetve a magyar nyelvből, a számtanból, a földrajzból és a történelemből legalább annyi jártassággal birnak, a mennyit a középiskolák négy alsó osztályában tanítanak ; a miről vagy iskolai bizonyítványt mutatnak föl a folyamodók, vagy a fölvételi vizsgának vettetnek alá. Korát mindenki keresztlevéllel, testi épségét és egészségét orvosi bizonyityánynyal igazolja. Az ösztöndijsegélyért folyamodók kérvényöket, melyhez a keresztlevélen, orvosi és iskolai bizonyítványon kivül még szegénységi bizonyítvány is csatolandó, hozzám az Igazgatóság útján folyó évi augusztus 15-ig nyújtják be. Kalocsán, 1890. május 8. 172. sz. isk. P r i n e z Ágoston r. k. tani tó orgazdaság büntette miatt két évi b ö r­t ö n r e Ítél­tetett. A vallás- és közoktatásügyi m. kir, Minisztertől. LAJOS s. k. bibornok, érsek. 11,218. szám. Princz Ágoston, oroszlói r. kath. tanító a m. kir. Curiának 1889. évi de­czember 21-én j^ 2^ sz. a. hozott és jogerőre emelkedett ítéletével orgazdaság büntette miatt két évi börtönre, továbbá négy évi tartamban hivatalvesztésre s politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésére Ítéltetvén, erről a főtiszt. Főhatóság az Ítélet másolatának közlése mellett a szükséges köröztetés végett tisztelettel értesíttetik. — Budapest, 1890. évi márczius hó 15-én. — A miniszter meghagyásából: Apt Kamii, s. k. miniszteri tanácsos. Kalocsán, 1890. május 4-én. 1076. sz. Pályázat a kalocsai római katholikus titanitóképez­débe fölvé­tel re.

Next

/
Thumbnails
Contents