Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1883

Index

A vallás és közoktatásügyi magas Ministerium által az állami tanítóképezdékben tar­tandó képesítési vizsgákat illetőleg 1877-ik évi martius hó 31-én 2062. sz. a. kiadott intézvénvt jónak láttam ezennel a t. ez. Papságnak ez úton is tudomására hozni. „A vallásfelekezetek megnyugtatása végett elrendelem, hogy az állami tanítóképez­dékben tartandó tanítóképesitési vizsgálatok ezután a vallás- és erkölcstanra is kiterjesztesse­nek azaz a növendékek az illető vallástanítók által a vallás- és erkölcstanból is. mint más kötelezett tantárgyból nyilvánosan kikérdeztessenek, megvizsgáltassanak és hogy minden ily vizsgálatra az illető egyházi főhatóságok (püspök. superintendens urak) egy-egy biz­tost küldhessenek, kik a saját vallásukhoz tartozó növendékek vallás-erkölcsi képesítő vizgáján jelen lehessenek s a rendes vallástanító mellett a vizsgálandó növendékhez kér­tléseket is tehessenek, kik aztán netaláni észrevételeiket illetékes egyházi főhatóságaik útján hozzám fölterjeszthetik. Erről Czimed tudomás és a fölügyelete alatt álló képezde igazgatóságával leendő tudatás végett oly megjegyzéssel értesíttetik, hogy ezután a képezde igazgatósága a vallás-erkölcsi képesítési nyilvánosan tartandó vizsgálatra kitűzött napról értesítse az illető egyházi főhatóságokat, a részökről kijelölendő biztosok kiküldése czél­jából. (Vallás és közokt. minist, rend. 1877. márcz. 31. 2062.)" Kalocsa, 1883. augusztus hó 24-én. _A_ megürült filippovai I. vegyes osztályú, német nyelvű tanítói állomásra folyó évi szeptember hó 13-ára pályázat hirdettetik. — Javadalma : a) 400 forint o. é. készpénz; b) lakbér fejében 40 frt: c) 5 hold első minőségű föld haszonélvezete adóteherrel; d) 3 ingyen fuvar egy mértföldnyi távolságra a községtől. E díj fejében tartozik a megvá­lasztandott az ismétlő iskolát is ellátni. A pályázatban előnynyel birnak, kik a kántori teendőkben, nevezetesen az orgonálásban és zenében jártassággal birnak. A kellőleg fel­szerelt folyamodványok az iskolaszékre czimezve ft. Szakácsy Sándor cz. kanonok, esperes s plébánoshoz Kulára küldendők. Kalocsán, 1883. augusztus hó 24-én. A megürült tovarisovai r. k. kántor-tanítói állomásra ezennel pályázat hirdettetik. Az állomás javadalma : természetbeni lakás (két szoba, konyha, kamra, kis kert, istálló), 200 frt készpénz a hitközség pénztárából. — A r. k. iskolaalapföldből 11% kataszt. hold, 4 év előtt felhasított első minőségű föld, adóteherrel. — 930 lélek után szokásos stola­illeték. — Nagy temetésnél udvarban s temetőben, 3—4 versből álló ének után, 30 kr., kis temetésnél 20 kr. — A tanítás nyelve német, de a magyar nyelv alapos ismerete is kívántatik. A megválasztandott tanító tartozik törvényszerűen a mindennapi, — jutalom nélkül — az ismétlő-oktatást végezni kántori teendői mellett. Szeptember 9-én leendő próbára a pályázók személyesen megjelenjenek. A megerősítés csak egy próbaév után történendik. — Kellően felszerelt folyamodványok a tovarisovai r. k. iskolaszékre czi­mezve nt. Armbruszt Péter esperes úrhoz Palánkára küldendők. 246. SZ. isk. P i 1 i p o v a. Tanítói állo­másra pályá­zat. 249. sz. isk. Tovarishovai kántortanítói állomásra pá­lyázat. Kalocsán, 1883. Augusztus hó 23-án. 23* 22ÖÖ. sz. Azállauii taní­tóképezdékben a tanitóképesi­tési vizsgák iránt kiadott ministeri ren­delet.

Next

/
Thumbnails
Contents