Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1882

Index

- 72 ­tetése és anya­könyvelése iránt kibocsá­tott ministeri rendelet. 1899. isk. Á csantavéri tanítónői állo­másra. pályá­zat. 1956. isk. Pályázat a dusnoki taní­tói állomásra. Vallás- és közokt. m. kir. Ministertől. 8824. szám. Fő magasságú Bibornok és Érsek Űr! Valamint Alsó-Fehér megye törvényhatósági bizott­sága, úgy egyszersmind több törvényhatóság oly értelmű feliratokat terjesztettek hozzám, hogy mig egyrészt a szülők az újszülött gyermekeket nem mindig szokták megkereszteltetni, másrészt az il­lető lelkészek a megkeresztelt gyermeket nem mindig vezetik be az anyakönyvbe; e bajok elhárí­tása czóljából megfelelő intézkedés tétessék. Ennek folytán a belügyminiszter úrral egyetértve f. ó. május 29-én 8824. sz. a. az illető közegekhez oly intézkedést bocsátottam, hogy a bábáknak kötelességévé tétessék minden születési esetet az illető lelkésznek, mint az anyakönyvvezetésre hivatott közegnek bejelenteni, s annak meg­felelően a bábák számára általam kiadott utasítás 9-ik §-át a következőleg módosítottam : „IX. §. A bábának kötelessége minden születést , melynél segédkezett, 24 óra alatt, az „anyakönyv vezetésével megbízott hivatalnak tudomására hozni, s minden halva született magzatot „tekintet nélkül annak korára és kifejlődésére a halottkónmek bejelenteni." Erről van szerencsém Eininentiádat azon tiszteletteljes felkéréssel tudósítani , hogy ez irányban az anyakönyvvezető lelkészeket kellőleg értesíteni, s illetőleg utasítani méltóztassék. Fogadja Eminentiád kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. — Budapest, 1882. junius hó 8-án. — A miuister meghagyásából :Hidasy Kornél s. k. oszt. tanácsos. Kalocsa, 1882. augusztus hó 8-án. C, 'santavéren (Bácsmegye) Kalmár Teréz elhalálozása folytán üresedésbe jött magyar tan­nyelvű r. kath. tanítónői állomásra folyó évi augusztus 20-áig, mely napon a választás is megtar­tandó lesz, pályázat nyittatik. Az állomás javadalma : a) 300 frt o. é.; b) 60 frt lakbér, c) 23 hold íöld (120OD ölével számítva) haszonélvezete adóteherrel, s azon kijelentéssel, hogy, a tanítói személyzet szaporítása esetén ezen föld-illeték is, mint a tanitói alapítványi földek egyik része, az összes tanítók között egyenlő arányban fog megosztatni minden további kárpótlás nélkül. Az itt felsorolt díjért a megválasztandott tanítónő a mindennapi iskola vezetésén és a kézimunka tanítá­son kívül az ismétlő iskola ellátására is kötelezve leszen. A megválasztott f. ó. oktober 1-éu tar­tozik állomását elfoglalni s ugyanezen naptól fogja fizetését is élvezni. A pályázni óhajtók kellőleg felszerelt folyamodványaikat a csantavéri róm. kath. iskola­székre czimezve nt. Lux Nep. János esperes, ker. tanfelügyelő úrhoz Csantavérre a fent kitett határnapig annál is inkább küldjék be, • mert a később érkezett folyamodványok figyelembe vétetni nem fognak. Kalocsa, 1882. augusztus hó 3-án. D u s n o k o n (Pest megye) Fehérváry Sándornak borsódi tanítóvá törtónt mepválasztatása foly­tán üresedésbe jött illyr-magyar tannyelvű tanitói állomásra f. é. augusztus hó 30-ig pályázat nyittatik. Az állomás javadalma : a) 200 frt o. ó. a községi pénztárból évnegyedenként előre fizet­ve; b) 50 frt lakbér-általány addig, mig a tanító természetben nem kap lakást; c) 17 hold szán­tóföldnek haszonélvezete adóteherrel. Ezen fizetést a tanító netáui halála esetén annak özvegye ós

Next

/
Thumbnails
Contents