Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1878

Index

— 74 —' sen fogadni s viszonzás nélkül hagyni. Fordulunk különösen a vidék értelmiségéhez, s ennek tagjai között a lelkészekhez , néptanítókhoz, megyei tisztviselőkhöz s községi elöljárókhoz, ügyvédekhez, orvosokhoz, gazdatisztekhez, kereskedőkhöz, iparosokhoz, szóval mindazokhoz, a kik hivataluk vagy állásuknál fogva a néppel folytonos érintkezésben állanak. A nép akkor beszél legtermészetesebben, mikor beszédének tárgya annyira elfoglalja szívét-lelkét, hogy még a magasabb állásúakkal szemben sem erőlködik az ő válogatottabb kifejezéseiket utánozni, alkalmazni. S épen ezen természetes, keresetlen, minden czikornyától ment beszéd folyama közben hallhatók s leshetők el rendesen a megfigyelésre s följegyzésre legméltóbb kifejezések. S épen a fönnebb elősorolt állásűaknak nyílik száz meg száz alkalmuk a néppel ilyen körülmények között érintkezni. Nincs az a lelkész, a kinek hivatalos szobájában egy vagy más följegyzésre érdemes kifejezés föl ne hangzanék egyik-másik hivének ajkáról; nincs az a tanító, a ki növendékeinek gyermekjátékaiból, vagy a szülei házból magukkal hozott kifejezéseik közül valóban érdekes adatokat föl ne jegyezhethe; nincs az az elöljáróság, a melynek szine előtt a törvényházban majdnem naponként szavak ne hangzanának, melyek a beszéd árjában, hevében mintegy öntudatlanul ejtve, jellemző vonásai a nép gondolkozása módjának, esze járásának, s megannyi becses adalékok gyanánt szolgálhatnak a nyelvtudományhoz; végül, egyebeket mellőzve, nincs az a gazda, vagy gazdatiszt, a ki a mezei munka közben tárgyneveket ne hallana, s föl ne jegyezhetne olyanokat, melyek a közéletben széltiben használva különös figyelemre méltóknak sem tartatnak, pedig a nyelvtudós előtt — nem mondunk sokat, — valóban megbecsülhetetlenek. Hogy mindazok, a kik ilyen adatok gyűjtésében készek lesznek fáradozni, s nyelvünk kincsét közleményeikkel gazdagabbítani, milyen eljárást kövessenek a gyűjtésben s a gyűjtött adatok lemásolásában , különösen mit és hogyan jegyezzenek föl, erre nézve a Magyar Nyelvőr folyó évi folyamának V. füzete fog kimerítő utasításokat közzé tenni. Ez utasításokat a Nyelvőr szerkesztősége a gyűjteni szándékozók kívánatára mindenkinek szívesen külön is megküldi. Az ott elmondandókat e helyen tehát nem akarjuk ismételni. Csupán egyet jegyezünk meg itt, a mire a tisztelt közönség figyelmét fölhívjuk, ez pedig az : senkit se riaszszon vissza a hozzá intézett kérelem teljesítésétől az az álszerény vonakodás, hogy az a néhány közlemény, a melyet egyik-másik gyűjtő beküldhetne, oly csekélység, hogy azt talán beszolgáltatni sem érdemes. Sok kicsinyből sok lesz; s lehet az adatok közt olyan, a mely lássék bármily jelentéktelennek, egy maga fölér talán száz mással is. Kérelmünk tehát oda terjed ki, hogy a legmelegebben fölhívjuk a magyar közönséget, férfiakat és nőket, mindenkit, a ki nemzetének legdrágább kincse, anyanyelve iránt érdeklődik, vegye magának kiki azt a csekély s mégis oly nemes fáradságot, hogy gyűjtögesse a körében fölmerülő s megfigyelt nyelvsajátságokat. Legyen aztán szives, a koronként egybegyűlt adatokat a M. T. Akadémia Nyelvtudományi bizottságának megbízásából szerkesztett Magyar Nyelvőrbe beküldeni, melynek épen az az egyik fő hivatása, hogy a valóban becseset az elpusztulástól megóvja s az utókor számára fönntartsa. Anyanyelvünk őseinkről ránk maradt legdrágább örökségünk. Nemzetképen addig élünk, míg e szent örökséget megőrizzük. Ehhez az örökséghez joga van minden örökösnek, de van irá-