Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1877

Index

- 237 — A Nr. XIX. nm. vallás- és közoktatási m. k. Minisztériumnak következő rendelete tudomásul és szoros megtartás végett közöltetik a nt. lelkészhivatalokkal és iskolaszékekkel : 27,785. szám. Vallás- és közoktatási m. kir. Minisztertől. Számos eset fordult elő, hogy az iskolaszékek ós egyéb iskolai hatóságok tanítóknak stb. hivatalos pecsét nélkül csak is egyszerű aláírásokkal, sőt hivatalos szám nélkül kiállított szolgá­lati bizonyítványokat szolgáltatnak ki, mi által eme bizonyítványok hitelessége ellen nem csak kételyek támasztatnak, de ilyen bizonyítványok illetéktelen kiállithatása, sőt valótlanságok bizo­nyítása is lehetővé válik. Ezek elkerülése, valamint későbbi időben a netaláni nyugdíjaztatás alapjául az 1875. évi XXXI. t.czikk alapján beszámítandó szolgálati évek minden kétséget kizáró igazolhatása .czéljá­ból felkérem a főtisztelendő egyházmegyei főhatóságot, szíveskedjék gondoskodni arról, hogy a hatósága alatt álló iskolai közegek által a szolgálati bizonyítványok kiadásánál mindenkor hivata­los pecsét is használtassék. — Budapest, 1877. évi oktober-hó 28-án. A miniszter ur megha­gyásából : Gr ö m ö r y Oszkár s. k. osztálytanácsos. Kalocsán, 1877. november 10-kén. A Terschaniki érsekuradalmi pusztán (Bács mellett) megürült tanítói állomásra november 30-ra pályázat hirdettetik. Az állomás javadalma : a) 150 forint o. é. — b) 8 mérő tiszta buza. — c) 16 o. mérő kétszer buza, — d) 8 mérő árpa. — e) 8 o. m. szemes kukoricza. — f) 4 darab (tulajdon) marba részére téli tartás — ós nyári legeltetés. — g) Hat öl kemény fa. — h) i/ i hold kerti föld használata. — i) két szoba, konyha, és kamrácskából álló szabad lakás. — Az illetmé­nyek kiszolgáltatása évnegyedenként történik az érseki uradalomnál. — Tartozik a pusztai cseléd­ség mindkét nemű gyermekeit a rendes és az ismétlő tanításban, magyar és esetleg illyr nyelven oktatni. — Folyamodhatnak okleveles tanitók és tanítónők. Felszerelt folyamodásaik a nm. kalocsai Érsek úrhoz intézve, beküldendők főt. Balogh György esperes plébános úrhoz Bácsba. Kelt Kalocsán, 1877. november 8. A 1653. sz. A tanitók szolgálati bi­zonyítványai mindenkor hi­vatalos pecsét­tel látandók el. 192.sz.isk. Terschanik­pusztai taní­tói állomásra pályázat. f. é. XIII. érseki körlevélben 109. 110. isk. sz. a. kiirt tanítói pályázatok, minthogy ered­ményre nem vezettek, ujbúl meghirdettetnek. A pl á vn ai rom. kath. jellegű második tanítói állomás javadalma : a) a községtől kész­pénzben 200 forint, b) 15 pozs. mérő búza, c) 4 öl kemény tűzifa, d) 5 hold föld 1100 • ölével, adóteherrel; e) lakás fejében 50 forint, Tartozik a mindennapi iskolán kivül az ismétlő iskolát is ellátni. Az előadási nyelv sokacz, de a német és magyar is szükségeltetik. Pályázhatnak okleveles tanitók ós tanítónők. A vájsz kai rom. kath. jellegű második tanítói állomásnak pedig a következő javadalma van : a) Kalocsárol a Haynald-alapból 200 forint, b) a nagy megyei pénztárból 50 forint, c) a község pénztárából fizetés és lakás fejében 150 forint. Előadási nyelv : sokacz, német és magyar. A megválasztandottnak kötelmében fog állani a rendes (mindennapi) oktatáson kivül az ismétlő 205.sz. isk. Újbóli Pályázat egy vajszkai és egy plávnai tanitói állo­másra.

Next

/
Thumbnails
Contents