Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1877

Index

— 188 — székemnek meghallgatása után 1876. évi márczius hó 15-ón 30. isk. sz. alatt kelt körlevelemben határozottan kijelentettem, hogy az érsekmegyei tanítói njugdij-alapot ezután isfentartani kivánom. De ezt csak a tanitók nagyobb javára, és a nyugdíjazottak iránt vállalt kötelezettség tekintetéből tevén, semmikép sem akartam oda magyaráztatni, hogy azon néptanítóim, kik az érsekmegyei tanítói nyugdij-intézetnek már eddig is tagjai voltak, vagy ezután tagjai lesznek, az országos nyugdíj-intézetbe lépni kötelesek nem volnának; sőt inkább nyiltan kimondottam, hogy minden tanitó — a mennyiben a törvény rendeli — kivétel nélkül, tehát azok is, kik a kalocsai nyugdíj­intézetnek tagjai, tartoznak az országos tanítói nyugdij-intézetbe lépni; miért is sem ezek, sem az illető iskolaföntartók nem menthetők fel az országos nyugdíj- ós gyám-pénztárba törvényszerint beszolgáltatandó járulékok fizetése alól. Ezek igy állván érseki megyém katholikus tanítói kétféle nyugdijt biztosithatnak maguk­nak, t. i. az országos intézetből, melynek törvény szerint tagjai lenni kötelesek, és az érsekme­gyei nyugdíj-alapból, mely már most is oly jelentékeny tőkeösszeggel rendelkezik, hogy rövid idő múlva tetemes évi nyugdijt lesz képes tagjainak adni. Kötelesség szerint figyelmeztetem tehát a magas vallás- és közoktatásügyi Minisztériumtól f. é. februárhó 23-án 3232. sz. a. kiadott intézvény értelmében is érseki megyém azon katholikus néptanítóit, kik az országos tanítói nyugdij-intézetbe eddig még be nem léptek, hogy abba hala­dék nélkül írassák be magukat. De midőn ezt teszem, egyúttal kedves tanítóim javát ós jövőjót főpásztori szivemen hord­ván el nem mulaszthatom érsekmegyei nyugdíj-intézetünket is mindegyiknek önjavuk tekintetéből melegen ajánlani, pedig annyival inkább, mert az 1876. márczius 15-ón 30. isk. sz. alatt módo­sítva kiadott alapszabályok értelmében az intézetbe való belépés igen megkönnyítve lett; mely kedvezménynyel a tanitók közül már sokan éltek is. A t. cz. Lelkész urak az igazgatásuk alatt álló népiskoláknál működő tanítókat jelen rendeletemről értesítsék. Kalocsán, 1877. aprilhó 2-kán. ö kJymbolae pro Sua Sanctitate oblatae. In Districtu Bajaensi: Gábriel Latinovics 5 íl. — Emericus Radoychich 2 íl. — Joannes Bódog 1 fl. — Ferdinandus Pilger 3 fl. — Mauritius Vlahovics 1 fl. — Colomannus Goór 1 11. — Carolus Kovacsics 1 fl. — Conventus Bajaensis 7 fi. 80 xr. — Dániel Berényi 1 fl. — Augustinus Újhelyi 1 fl. — Stephanus Puck 1 fl. — Andreas Kuts 1 fl. — Leopoldus Yaszner 1 fl. Summa : 26 fl. 80 xr. Coloczae, die 4-a Április, 1877. a KJymbolae pro Societate S. Ladislai. In Districtu Maria-Theresiopolitano: Joannes Nep. Lux 72 xr. — Petrus Dér 72 xr. — Fideles Ludasenses 40 xr. — Fideles M.-Theresiopolitani ad S. Rochuin 30 xr. — Fideles M.-Theresiopolitani ad S. Georgium 2 fl. — Philippus Proboj­csevics 50 xr. — Andreas Parcsetics 50 xr. — Fideles Bajmokenses 2 fl. — Fideles Csanta­vérenses 76 xr. Summa : 7 fl. 90 xr. Coloczae, die 4-a Április, 1877. Ludovicus m. p. Archi-Episcopus. Nr. 443. Syiubolae pro Sna Sanctitate oblatae. Nr. 444. Symbolae pro Societate S. Ladislai.j

Next

/
Thumbnails
Contents