Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1875

Index

- 45 — Il-ik tétel. Adassék elő a) a beszéd és értelem gyakorlatok fontossága; b) jelöltes­senek ki az azok vezetésében szem előtt tartandó elvek. I. A beszéd- és értelemgyakorlatok leginkább az alosztályokban, vagyis az I. és II. elemi osztályban fölötte szükségesek a végre, hogy azok által a tanonczok a további tanításra előké­szíttessenek. Az elemi oktatás eszerint mindenek előtt a beszéd- és értelemgyakorlatokkal kezdendő meg, mert csakis azok képesek a belépő gyermeket az iskolába beleszoktatni. Ha az iskolai oktatás azonnal megkezdetik, mielőtt a gyermek szellemi ereje és tehetségei a beszéd- ós értelemgyakorlatok által kellőleg felköltve és tevékenységre indítva lennének, a gyenge tapasztalatlan gyermek kedélyén azon idegenszerű érzés vesz erőt, melyet mindenki tapasztal akkor, midőn a családi körből először kilép az életbe, hol idegen személyekkel, érthetetlen beszéddel és ismeretlen szokásokkal találkozik. A gyermek kevés szellemi élettel jő az iskolába. Sokat látott, hallott, beszélt és gondol­kodott már a szülői háznál is; de ezen, a szülői háznál szerzett ismeretek és szemléletek oly ho­mályosak, hiányosak és tökéletlenek, figyelme szórakozott, gondolkozása korlátozott és beszédké­pessége oly gyakorlatlan, hogy a további rendszeres oktatásnak ily előgyakorlatokra támaszkodnia nem lehet, de nem is szabad. — Ezen a szülői háznál szerzett szemléleteket, ismereteket és tapasz­talatokat tisztába hozni és rendezni — mint fő ós legbiztosabb eszköz — a beszéd- és értelem­gyakorlatok hivatvák. A beszéd- és értelemgyakorlatok mintegy átmenetet képeznek a családi nevelésből a tanodai képzésbe, a játóktól a rendszeres munkássághoz, — legczélszerűbb előkészítője mindazon alapkellékeknek, melyek a további, szorosabb értelemben vett tanítás sikerét, űgyszólván — hat­ványozzák. Az elemi oktatásnak főfeladatához sorolandó a gyermekeket beszélni és gondolkodni tanítani és ez által alapot készíteni, melyre a sikeres oktatás épülete czélszerüen és szilárdan felépít­tethessék. Ezen czélt egyedül a beszéd és értelemgyakorlatok által érhetjük el, mert csakis ezek képesek a gyermek beszédképességét és nyelvérzékét fejleszteni, emlékezőtehetségét új szavak és fogalmakkal gazdagítani ós kedélyét művelni. Mily könnyű az így előkészített gyermekekkel a további haladás, fölösnek látjuk itt bővebben bizonyítgatni, mivel minden ügybuzgó és lelkiismeretes tanító meg van és meglehet állításunk igazságáról győződve, ha ezen előgyakorlatokat ügyesen és tervszerűen tudja vezetni. A gyermekek a beszéd- és értelemgyakorlatok által a szellemi fejlettségnek és előismereteknek azon fokára emelendők, melyen a további tanításnál együttesen és sikeresen haladhatnak. Bárminemű tanításnál kell, hogy a gyermek azt megfigyelni, felfogni és elméjébe felvenni, megtartani s a közéletben értékesíteni képes legyen és ezen czél egyedül a beszéd- és értelemgya­korlatok által érhető el. A beszéd- és értelemgyakorlatok, a későbbi nyelvtanításnak és fogalmazásnak Cire. Lit. Nr. VII. 1875. 3

Next

/
Thumbnails
Contents