Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1875

Index

- 34 — Bár fájdalommal de el kell ismernünk, miszerint néptanítóink között, noha mind a kormány, mind pedig a felekezetek részéről azok jobb kiképeztetésére újabban a multakhoz aránylag igen sok tétetett, mégis nem nagy azok száma, kik a néptanítóban méltán megkívánható kellékeknek minden oldalról megfelelnek és a magasztos állást teljes önérzettel betölthetik. Ép ezért a néptanító-egyleteknek valóban iskoláknak kell lenniök, hol a tudomány, ismeretek taníttatnak, a fölvilágosodás terjesztetik, hol a tapasztalás és a józan észt szülte elvek és nézetek elismerésében részesülnek s átvitetvén az életbe, ott érvényre emeltetnek. Nem rég olvastam egy szaklapban, hogy nem a diszes paloták, nem a fényesen fölszerelt iskolák emelik a népnevelést, ezt csak a tanítók tehetik. Adjatok azért a tanítóknak alapos erkölcsi és szellemi műveltséget, tanulmányainak, fáradságteljes működésének megfelelő fizetést és a népnevelés magasztosságának megfelelő társadalmi állás s nevelés- és tanításügyünk virágzóváleend. Yalamint az állam ereje jó kultúrájában és abban fekszik, mily színvonalon állanak a tudományok, épen ugy az egyesek értéke mindig erkölcsi és szellemi erejűkben fekszik. Különösen a> tanítónál az erkölcsi oldalnak a legfényesebbnek, a legszilárdabbnak kell lenni. Az erkölcsi képzésnek pedig egyedüli positiv alapja a vallás, miértis elodázhatlan kötelessége a néptanító-egyleteknek főtörekvésöket oda irányozni, hogy a tanítók erkölcsi képzését, vallásos alapon teljes erejükből előmozdítani munkálkodjanak. Ha a tanítók társadalmi állását tekintjük, az mai nap még igen halavány. Igazat állítok, ha azt állítom, hogy az embernek társadalmi állást az erkölcsi jellemet beleértve első esetben a tudomány, második esetben a vagyon biztosít. Ha a kettő együtt van, mindig többet nyer hatásában. Tanítónak vagyona nincs, nem is lesz s talán egyedül neki rovatik föl vétkül, ha vagyonszerzésre is merne gondolni. Daczára annak a társadalomban illő állást vívhat ki magának, ha a közéletben érett gondolkozásról, saját szakmájában ügyességről és a tudományok egyes ágaiban kellő jártasságról ád tanúbizonyságot. Szóval minden oda megy ki, ha a tanító jó tanító akar lenni, ha társadalmi állást akar magának szerezni, ha jobb anyagi ellátást akar magának biztosítani, képezze magát és tanuljon. És nézetem szerint, ismételten ezt kötöm a tanító-egyletek szívére. Eleven emlékezetemben él még ma is egy indítvány, mely az országos tanítógyülésen egy egyházi férfiú részéről tétetett, t. i. hogy községenként alakuljanak tanítói önképzőkörök s azok tagjai egyik évben egy, másik évben más tárgyból jól elkészülvén, a gyűlésen azokból értekezzenek és azok fölött vitatkozzanak. Én részemről megvallom, praktikusabb indítványt, a tanítók szellemi képzését s ezzel kapcsolatban tekintélyök emelését illetőleg alig hallottam. Hisz azt senki sem tagadja, hogy minden ember annyit ér, amennyit tud. A föntebbi indítványt magamévá téve, azt következőleg vélném körülírni. 1-ör az önképzőkörök községenként alakuljanak, akár mint önálló körök, akár mint fiókkörök. 2-or annak tagjai a lelkészeken és tanítókon kívül azon világi polgárok is lehessenek, kik a népnevelési szívökön hordva, azt előmozdítani is törekszenek. 3-or legalább minden két hónapban tartassék egy gyűlés. 4-er a gyűléseken mellesleg folyóügyek és túlnyomóan szakkérdések tárgyaltassanak, akár a paeda-