Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1871

Index

- 120 — ismét kik az imént hivatott kedvezményben volnának részesitendők, erről biztos tudomással egyedül az egyházmegyei hatóság birhat, s ha nem birna, az ehhez szükséges adatokat az illető közegei által legkönnyebben szerezheti meg magának." Ennek kapcsában a T. cz. lelkészkedő papságot, mint a katholikus elemi tanodák igazgatóit ezennel fölhívom, hogy ezen fölvilágosító rendeletet a plébániájok körében működő katholikus nép­tanítókkal figyelmes átolvasás végett közölvén, tőlük azon bizonyítványokat, melyek alapján tanítókká kineveztettek, bekivánják, s azokat gondosan áttekintvén, ha találtatnának oly tanitók, kik sem rendes tanítói oklevelet, sem a jelen ós mult évi augusztus és szeptember hónapokban megtartott póttanfolyam hallgatásáról bizonyítványt fölmutatni nem képesek, azokat a fönt kitűzött véghatárnapig vagy rendes tanítói oklevél megszerzésére, vagy a jövő évben is megtartandó pót­tanfolyam hallgatására oly kijelentéssel kötelezzék, hogy ellenkező esetben állomásaikról való el­mozdittatás veszedelmének teendik ki magukat. Miután az ezennel meghagyottak megtörténtek, minden egyes tanítóra nézve ide hivatalos jelentés tétessék aziránt : váljon az elemi- vagy felsőbb népiskolánál vagyon-e alkalmazva? — és milyen bizonyítványokat mutatott föl. Kalocsán, 1871. oktoberhó 21-én. A jan jankováczi 1-ső osztályú magyar ajkú fi-gyermekek tanítói állomására f. é. novemberhó 11-ére pályázat hirdettetik. Ezen állomáshoz javadalomként csatolvák : 300 ft., 2 hold szántóföld használata és szabad lakás vagy ehelyett esetleg 50 ft. A pályázni akarók folyamodványaikat a jankováczi iskolaszékre czimezve, képességükről tanúskodó okmányaikkal együtt Csicsáky József almási esperes s kerületi tanfelügyelőhöz avagy a jankováczi iskolaszékhez küldjék be. Kalocsán, 1871. oktoberhó ll-én. X^Loncsek János szent-tamási tanítónak Csonoplyára való áthelyezése által Szent-Tamáson az 1-ső fiosztály üresedésbe jővén, arra November 9-ig pályázat hirdettetik. Az évi járulékok következők : 1. Készpénzben 500 ft. o. é. 2. Vasárnapi iskoláért 20 ft. 3. Tűzifa helyett 28 ft. 35 kr. 4. Fűtő szalma helyett 18 ft. 90 kr. 5. Szabad lakás A végleges megerősítés egy próbaév után történik. A kérvények a bácsföldvári rom. kath. iskolaszékhez czimzendők és ft. Bende József, apát tanfölügyelő plébános urnák Ó-Becsére küldendők. Kalocsán, 1871. oktoberhó 12-en. 531.sz.isk. Jankováczi tanítói állo­másra csőd. 532.sz.isk. Szent-Tamási tanitó állo­másra csőd.

Next

/
Thumbnails
Contents