Lakatos Andor (szerk.): A kalocsai érseki uradalom erdőinek kezelési utasítása a 18. század végén - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 14. (Kalocsa, 2017)
Rádi József: Erdőrendtartások Magyarországon - 1. ) A magyar erdészeti kultúra Mária Terézia koráig
ideig eltartott. Elsőként a hradek-lykavai (liptóújvári) erdők rendezése történt meg, Kari Geusau báró vezetésével. Ő állította össze az első igazi erdőrendtartást, melyben előírta, hogy a talaj minősége alapján kell megállapítani a vágásérettségi kort. Az erdőt annyi vágásterületre kellett osztani, hogy amikor az utolsóra is sor kerül, az elsőt már újra vágni lehessen. A fakitermelést csak télen lehetett végezni és ki is kellett a vágásból közelíteni (a vágás szélére ki kellett szállítani). A magról történő felújulás bizonytalan, ezért a vágásokat magvetéssel célszerű felújítani. A rendtartás ennek megfelelően tárgyalta a magszedés idejét, a mag kezelését és a vetéshez szükséges mennyiséget is. Rendkívüli szükségletre pedig tartalék erdőket jelölt ki, ezek szolgálták a nem tervezett sürgős igények kielégítését anélkül, hogy az eredeti fahasználati rendszer sérelmet szenvedett volna. Ez a szabályozás és az osztrák erdőrendtartás volt az alapja az 1769-ben kiadott országos erdőrendtartásnak. A Mária Terézia nevéhez fűződő erdőrendelet magyar fordításban is megjelent „A fáknak és erdőknek neveléséről, és megtartásáról való rendelés” címen. Legfontosabb előírásai: mérjék fel az erdők területét, állapítsák meg azok fatérfogatát, szabályozzák a fahasználatot, vagyis vezessenek be rendszerességet a fakitermelésbe, és gondoskodjanak az erdők felújításáról, új erdők telepítéséről. Mária Terézia rendelete országos érvényű volt ugyan (1781-ben Erdélyre is kiterjesztették), de kötelezően csak a kincstári és egyéb, az uralkodótól közvetlenül függő erdőkre vonatkozott, a többi helyen legfeljebb iránymutatóul szolgált. Hatása ezért csak korlátozott lehetett. Pedig az 1769. évi erdőrendtartás tartalmazta mindazokat az ismereteket és tapasztalatokat, amelyek az erdő kezelésével kapcsolatban a 18. század közepéig Európában felhalmozódtak, s a magyarországi viszonyok mellett is alkalmazhatók lehettek. Ez a szabályozás elsősorban nem utasított, inkább az erdőtulajdonosok jóindulatára bízta a javaslatok betartását, jellege ennek megfelelően oktató és aprólékosan magyarázó. Igazi jelentősége- 25 -