Lakatos Andor (szerk.): A kalocsai érseki uradalom erdőinek kezelési utasítása a 18. század végén - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 14. (Kalocsa, 2017)

Rádi József: Erdőrendtartások Magyarországon - 1. ) A magyar erdészeti kultúra Mária Terézia koráig

Rádi József:

Erdőrendtartások Magyarországon

1.) A magyar erdészeti kultúra Mária Terézia koráig

A honfoglalás után az ún. teljes (közös) birtokosság jellemezte a szántóföldek, a kaszálók és az erdők tulajdon viszonyait, általában 2-5 falu élt egy erdőközösségben.1 A magán tulajdon csak lassan hódított teret, először a szántóföldeken, majd a kaszálókon. Az erdő maradt legtovább az ősi birtokviszonyok között.

Az erdőhasználat kezdetben teljesen szabad volt, ha fára vagy irtásra volt szükség, a közösség tagjai ott vághattak, ahol érték. Erdőirtással lehetett a mezőgazdasági területek növelését elérni, ami az ország lakosságának élelmezéséhez létfontosságú volt. Ennek viszont az lett a következménye, hogy az erdők állapota mélységesen leromlott, és területük jelentősen csökkent. Szükségszerűvé vált, hogy az osztatlan birtoklásról áttérjenek a közös terület ideiglenes felosztására. Ekkor készültek az első kezdetleges erdőrendtartások, melyek alapján az erdőterületet annyi parcellára osztották ahány tagja volt a közösségnek, majd sorsot húztak, és ki-ki megkapta a saját kivágható területét. A kitermelés után a vágásterület visszakerült a község tulajdonába. Amikor mindenki kivágta a kiosztott parcelláját, akkor új osztás következett. Ahol az erdők minősége eltérő volt, ott osztályoztak, vagyis figyelembe vették a községtől mért távolságot, az erdő fekvését, és az alkotó fafajokat is. A községhez közeli és jobb erdőkben kisebb, a távolabbi és gyengébb minőségűekben nagyobb parcellákat alakítottak ki. Az erdőközösség utolsó időszakában már nem erdőterületet, hanem faanyagot osztottak, ami - főként a városok esetében - a fa raktározásához, eladásához és pénz elosztáshoz vezetett.2

A közös erdőbirtoklásból a király birtoka vált ki legelőször, az ország erdeinek kétharmada került (res nullius, azaz gazdátlan földként vagy törzsfők jogutódlása útján) a király tulajdonába. Már Szent István megyékre osztotta az uradalmait, melyek irányítását a megyeispánokra bízta. Az erdőkre erdőóvók vigyáztak.3 Ekkoriban az erdő legfőbb jövedelmét a makkoltatásért fizetett adó jelentette. A király számára viszont a vadászat és a halászat volt az igazi érték, ezek hiányában gyakran elajándékozta erdeit. Legelőször az egyházak részesültek jelentős erdőállományokban, amelyeket a királyi erdők mintájára rendeztek be és így erdőóvóik, vízóvóik és vadászaik is voltak. A 12. század közepétől már a városok és világi urak is kaptak erdőterületeket.

A középkorban a következőképpen osztályozták az erdőket:

1. Makkos erdő (avas erdő) volt a legértékesebb, 3 ekéig 50 márka volt az értéke

2. Bárdos erdő, amely alkalmas vágásra és vadászatra, ezért azonos értékű a makkos

erdővel.

1 Tagányi Károly: Magyar erdészeti oklevéltár I. kötet IV.

2 Tagányi Károly: Magyar erdészeti oklevéltár I. kötet VI-VIII.

3 Kolossváry Szabolcsné: Az erdőgazdálkodás története Magyarországon 15. o.-15-