Lakatos Andor (szerk.): Mária-enciklopédia, Kalocsa, 1950. Forráskiadvány és adattár. - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 11. (Kalocsa, 2015-2016)

C. SEGÉDLETEK - II. Szűz Mária kultuszához kapcsolódó egyházművészeti emlékek a Kalocsai Főegyházmegyében - művészettörténeti áttekintés

Egyházmegyében fellelhető műve: a kalocsai Szent Imre templom, jeruzsálemi Dormi­tio (Szűz Mária elszenderülése) - bazilikája magyar kápolnája mintájára készült kápol­nájának oltára. Krickler József Henrik Fleischer Gyula a bécsi Képzőművészeti Akadémia magyar növendékeiről szóló köny­ve szerint Krickler Mosonból érkezett a császári fővárosba és 1878-ig ott tanult. Kari Wurzinger növendéke volt. 1901-1903 között készítette a bátaszéki Nagyboldogasszony templom falképeit. 1904-ben Blaskovics Bátori Mihállyal a budai ferences templom szentélyébe „Angyali üdvözlet” jelenetet festettek. Az esztergomi ferences templom szentélyének mennyezeti freskóját is ő készítette 1914-ben. Egyházmegyében fellelhető műve: a kalocsai egykori jezsuita gimnázium feltehetően kongreganista kápolnája számára készült oltárképe, a „Szűz Mária a gyermek Jézussal és jezsuita szentekkel”. (1891) Irodalom: Fleischer Gyula: Magyarok a bécsi Képzőművészeti Akadémián. Budapest, 1935. 62. o. Kuczka Mihály (Székesfehérvár, 1880 - Budapest, 1938) Festő. Rómában, Nagybányán tanult. 1898-ban restaurálta a székesfehérvári Nepomuki Szent János templom freskóit. A bácsalmási templom befejezése után, 191 l-ben festette az előszállási templom falképeit. Nevéhez kapcsolható Fejér megyében a mélykúti, a vajtai katolikus templom, a paksi és a székesfehérvári Donhát kápolna festése. Egyházmegyében fellelhető művei: a csávolyi Urunk Színeváltozása templom Jézus mennybemenetele főoltár képe (20. század első fele), a garai Szent László templom mennyezeti képei (1925), a géderlaki Szent László templom Szent László korona fel­ajánlása főoltárképe (1932), a felsőszentiváni Keresztelő Szent János templom Szeplőte­len Fogantatás mellékoltárképe (1937), homokmégyi Szent Adalbert templom Mária a kereszt alatt, Fájdalmas Anya és Szentcsalád freskói (1936-es évek), a jánoshalmi Szent Anna templom mennyezeti képei (1932-1933), nemesnádudvari Sarlós Boldogasszony templom freskói (1936). Irodalom: Seregélyi György: Magyar festők és grafikusok adattára. Életrajzi lexikon az 1800-1988 között alkotó festő- és grafikusművészekről. Szeged, 1988. 353. o. Kupelwieser, Leopold (Markt Piesting, 1796 - Bécs, 1862) 1809-ben, 12 évesen a bécsi Képzőművészeti Akadémia növendéke lett. 1823-1825 kö­zött Itáliában utazgatott Alexander Beresin orosz nemes kíséretében, akinek tervezett úti könyvéhez készített rajzokat. Ekkor találkozott a Friedrich Overbeck körül csopor­tosuló nazarénus festőkkel, más néven a Lukács Testvérek Egyesületével. Céljuk a val­lásos festészet megújítása volt, melynek útját a középkori művészet újrafelfedezésében látták. Nagy hatással voltak Kupelwieserre. Bécsbe visszatérve számos portrét, törté -Král Gyula Budapesti kőfaragómester. A szegedi Fogadalmi templom homlokzati kőfaragó mun­káit az ő vállalkozása végezte. C/II.) SEGÉDLETEK, MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 352

Next

/
Thumbnails
Contents