Fischerné Grócz Zita - Lakatos Adél - Matula Imre (szerk.): Krisztus követségében. Missziók és misszionáriusok - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 5. (Kalocsa, 2010)
A jezsuiták és a kalocsai iskolanővérek kínai missziós tevékenysége 1922-1950 között
A misszionáriusok első keresztjei - kezdeti nehézségek. Ismerkedés a kínai nyelvvel A jezsuiták az első három misszióba küldött felszentelt papot leszámítva, igyekeztek minél korábban kiküldeni szerzeteseiket, általában még teológiai tanulmányaik befejezése előtt. A rendi elöljárók úgy gondolták, hogy minél fiatalabban érkeznek a misszionáriusok Kínába, annál könnyebben sajátítják majd el a kínai nyelvet. A Kínába érkező jezsuiták nyelvi tanulmányaikat 1930-ig Tiencsinben, 1936-tól az Anhuj tartományban fekvő Ankingban folytatták, ahol ekkor nyílt meg a jezsuita rend kínai missziójának központi nyelviskolája, az ún. Chabanel-ház. A nyelviskolát 1938-ban Pekingbe költöztették át, mert a szerzetesek számára komoly gondot jelentett, hogy az anhuji nyelvjárás egész más volt, mint amit az ország többi részén beszéltek, s így a későbbiekben frissen megszerzett kínai nyelvtudásukkal nem boldogultak. A kínai nyelv elsajátítása a megérkező jezsuiták minden idejét lekötötte. Délelőttönként általában nyelvtanfolyamon vettek részt, délután pedig magántanár foglalkozott velük, aki rendszerint kínai jezsuita vagy legalábbis világi pap volt. Az 1927-ben Kínába érkező Varga Kálmán jezsuita segítőtestvér egyik Tiencsienből hazaküldött levelében így írt nyelv- tanulási nehézségeiről: ,A ruhatár és a pince kezelését, az étterem és a szobák felügyeletét és a házi kápolnában a sekrestyési teendőket bízták rám. Egy szolga a vendégszobák és a lakóépületek, egy másik az étterem takarítását végzi. Ezekkel kellene kínaiul beszélnem, valamint a bevásárlóval, mert a desszert beszerzéséről is nekem kell gondoskodnom. Ha azonban meg akarom magyarázni neki, hogy milyen gyümölcsöt hozzon a piacról, még a csizmámat is le kell húznom, hogy meg tudjam értetni magam. Hogy mást ne említsek, a körtének, szilvának, gesztenyének (és Fr. Litványinak) majdnem ugyanaz a neve: „li”. Ha tehát körtét akarok vásároltatni, akkor biztosan aszalt szilvát hoznának, ha kézzel-lábbal nem magyaráznám el nekik. Én nem a szakállammal ijesztem az embereket, hanem a kínai beszédemmel. Egyelőre megelégszem, ha annyit megtanulok, amennyit diákkoromban a németből elsajátítottam, ti. „nix dejcs.” A fiatal jezsuiták a kínai nyelv bizonyos szintű elsajátítása után Sanghajba kerültek, ahol teológiai tanulmányokat folytattak, majd harmadik próbaévüket az anhuji Vuhuban töltötték. A segítőtestvérek általában rögtön Tamingba utaztak, s munka mellett sajátították el a kínai nyelvet. A misszionáriusok első keresztjei — kezdeti nehézségek. Ismerkedés a kínai konyhával A Kínába érkező misszionáriusoknak a nyelvi nehézségek leküzdése mellett gyomrukat is „át kellett állítani” a helyi konyhára. A nehézségeket részben a szokatlan ízek jelentették. Már csak azért sem ártott óvatosnak lenni, mert a felhasznált alapanyagokat sokszor nem megfelelő higiéniás viszonyok között tárolták a főzés előtt. A húsok esetében semmiféle közegészségügyi előírás nem volt, a lépfenével fertőzött marhahúst ugyanúgy hasznosították, mint az elhullott állatokét. A tamingi misszióba érkező jezsuiták, hogy elkerüljék a komolyabb fertőzést, nagyon ügyeltek arra, hogy mi kerül a tányérjukra. Többnyire teán és kávén kívül főtt tojást és levest fogyasztottak. Koch István legelső, 1934-ben hazaírt levelében széntablettát kért, s így jellemezte a helyzetet: „.. .kiver a verejték, ha arra gondolok, hogy az étterem felé ___________________________________________________________________________25
