Lakatos Adél (szerk.): Patachich Ádám érsek emléke - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 4. (Kalocsa, 2005)
A. A konferencia előadásai-tanulmányok - 5. Tóth Sándor Attila: Versek és versutalások a kalocsai árkászról, Patachich Ádám érsekről Zimányi Lajos piarista költő verseskönyvében
5.) Tóth Sándor Attila: Versek és versutalások... hogy az ifjúi kor annyi veszedelme után bő termést fog behordani a csűrbe. Akkor fogja majd boldogan élni életét, s erénye hasznára válik e vidék ügyeinek. Ezt mondta, és eltűnt az ég felső levegőrétegében. A következőkben a vers menete Alcon, azaz Belloth József rektor dicséretére át egy párhuzammal. Először e nap kapcsán az állatok szaporaságát említi („Azt mondják, ez a nap igen kövér kecskegidákat hozott, s azt, hogy négyszer is a fejőedényhez járultak a legelésző tehénkékkel együtt, és az üreges tölgyfából méz folyt.”), majd ugyanennek a napnak tulajdonítja azt is, hogy a hunnusok csapata Alcon friss tisztségének örült, s az erdők és völgyek már ismerték Alcon nevét, és még a sziklák is visszhangozva azt ismételgették: Alcon. Az erdőktől egészen a csillagokig tehetsége adományai következtében ismert ő, s a jó szolgálatot megtettek jutalma az övé. Mint ahogy a vetés a mezőkön, a juhoknak a tej, a szőlővenyigének a szőlőfürtök az ékességei, úgy számukra (ti. a piaristák számára, megjegyzés tőlem, T. S. A.) Alcon jelenti a dicsőséget és az ékességet. Miután őt az erdei istenséget ügyeik élére állították, sem a tej, sem a kifejt tej bősége, sem pedig az óborral telt serleg nem hiányzik. Az esteli medve mostanában nem morogja körül (nem ijesztgeti) a nyájat, s tekergő giliszták sem háborgatják a föld mélyét. Semmiféle ragály nem árt a nyájnak, sem pedig vezetőiknek. A szomszédos mezőkön kövér legelők sarjadnak, s a megforgatott földfelszín alatt a termékeny mag csírázik. Azt mondják, e jeles földeket maga Pales készül megnézni, és az újonnan felszántott szántóföldeken fogja elkészíteni lakhelyét. A vers további menetében megjelenik Daphnis, azaz Patachich Ádám érsek (s a kalocsai erdőkben van-e jelesebb Daphnisnál - kérdezi a költő), aki Alexist (Gaslevich) és társait arra kérte, hogy a pásztorok szórják be a földet mohával, fordítsanak gondot az ünnepi kórusokra, mert ma ily tisztesség illeti meg az arra érdemes Alcont. Építsenek egy halmot, s itt legyen egy felirat: itt vette magára társainak kegyes óhaját, amely számára a hyblai méznél édesebb. O pedig számukra mindenkinél kedvesebb, s tudósabb a trák Orpheusnál, drágább az ékes szőlővesszőn lévő fürtöknél, bőkezűbb a záporesőnél, aki nem más, mint a kedves szülőanya egyetlen gyermeke, Alcon. Melibaeus lelkesen dicséri az elhangzottakat: ilyen az álom a fűben a megfáradtaknak, ilyen a bágyadt számára a nap hősége alatt a lengedező szellő susogása, s ilyen az éhező kecskéknek a fűz és a gránátalma, amilyen verset most hallott az isteni költőtől. Ebben a feladatban nem tudja követni őt, s ne kivánják, hogy a lombos szilfán búgó gerliceként kövesse, majd könnyű álom lepje meg a fa alatt. Nem siet ő át a siető vizek kies földjein, s versében nem jelennek meg a mohás lombok árnyai. Lycidas figyelmezeti arra, hogy a maga számára törékeny büröksípot készített, hogy majd azon édes szerelmeket szólaltasson meg, pedig a magasztos istenségek által arra gondolt, hogy számára az édesanya egyszülöttje, Alcon édesebb a hyblai méznél, kedvesebb a lágy szellőnél, kegyesebb Euphrosinánál, kiműveltebb a trák Orpheusnál, drágább az ékes szőlővesszőn lévő fürtöknél, s bőkezűbb a záporesőnél. Az eklogát Melibaeusnak a korábbi sorok ismétlésére épített beszéde zárja, melyben a már ismertetett megfogalmazásban Alcont dicséri. Zimányi eklogája tehát a pásztori vers eszközeivel megfogalmazott dicsérő költemény, melyben a Lycidas alakja mögé bújtatott költő fiatalabb társát (tanítványát) tanítva s annak késztetésére dalra fakad, s alkalmi jelleggel pásztortársának, a kalocsai piarista iskola új rektorának, Belloth Józsefnek dicséretét zengi. 65
