Lakatos Adél (szerk.): Patachich Ádám érsek emléke - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 4. (Kalocsa, 2005)
A. A konferencia előadásai-tanulmányok - 4. Kilián István: Iskolai színjátszás Patachich püspök idejében Nagyváradon és Kalocsán
A.) A KONFERENCIA ELŐADÁSAI - TANULMÁNYOK 6.) Piarista színjáték Patachich Ádám érseksége idején, Kalocsán Az újonnan kinevezett kalocsai érsek 1776. július 16-án látogatta meg a kalocsai piarista gimnáziumot. Ezen a napon járt először kalocsai érseki minőségében székvárosában. Ekkor a szemináriumban ebédelt, majd Hajósra, a kalocsai érsekek nyári rezidenciájába sietett, ahol Batthyány Józsefről elnevezett nemesi convictus diákjai egy pásztorjátékkal fogadták. Innen Nagyváradra távozott. Az ünnepélyes kalocsai fogadtatásra 1776. augusztus 15-én került sor. A kalocsai székesegyházba ünnepi menetben vezették be az új érseket, s itt szentmisét pontifikáit, majd a délutáni órákban a piarista gimnázium diákjai a rétorok egy ünnepi drámajátékkal köszöntötték. Az előadást természetesen az új érsek jelenlétével is megtisztelte.71 A piarista gimnázium tanulói általában évenként egy- egy előadással megörvendeztették diáktársaikat s a kalocsai közönséget. Nincs nyoma annak, hogy Kalocsa új érseke, nyolc év alatt vagy vállalta volna valamelyik előadásnak a költségeit, vagy fizette volna a színlap nyomdai munkáját, vagy egyáltalán az őt köszöntő kalocsai drámai előadást kivéve megjelent volna valamelyik előadáson. Ez természetesen nem jelentheti egyértelműen azt, hogy nem is vállalta. A diákszínház a XVIII. század utolsó évtizedeiben korábbi jelentőségét elveszítette. A közönség már korántsem érdeklődött a színház iránt annyira, mint a század első felében. A sokat hangoztatott elv, hogy a színjáték révén a szereplő és a néző diák is hasznos ismeretekre tehet szert, lassan, lassan megkopott. A közlekedés ugyanolyan lassú volt, mint évtizedekkel azelőtt, de a diákszínház már elvesztette azt a varázsát, amellyel még a század elején rendelkezett. A jezsuita rendet a pápa 1773-ban feloszlatta, színes, nagyon sokat játszó színpadaik megszűntek létezni, s a másik tanító rendben, a piaristáknál pedig a diákszínház egykori fényét elvesztette. Kalocsán még azért jelentkeztek a diákok és a rendező tanárok egy-két olyan játékkal, amelynek színlapját is kiadták, de ezek a darabok, már egyre kevésbé tudták a nézőtérre csalogatni a közönséget. A piaristáknak pénzük sem volt annyi, mint amennyivel a jezsuiták rendelkeztek. 1776-ban a Sidonius darabot viszik színre. Az ifjú Sidonius nagyon szereti az irodalmat, s tehetsége révén sikerült elismerést szereznie magának. Néhányan tanítványává szegődtek, s közülük a rosszabbak hogy tekintélyét kisebbítsék, mindenféle álságokkal cselhez folyamodtak. Sidonius azonban cselvetésükre nem reagált, hanem minden tanítványát tisztességre nevelte.72 * Az Abdolonimusról szóló drámát 1777-ben mutatták be. Abdolonimus előkelő családból származó, jó erkölcsű fiatalember volt. Atyja halála után vigasztalhatatlannak látszott, később azonban rossz barátai lépre csalták, s így minden atyai örökségét rájuk pocsékolta. Ezután érkezik haza fivére Cariophilus, akit atyja öt évvel ezelőtt Perzsiába küldött, s testvérét felismerte. Majd keresni kezdte atyját, s egy egykori szolgára Eunuchusra akadt, aki tájékoztatta Cariophilust az atya haláláról, és fivére Abdolonimus szerencsétlen sorsáról. Magához hívatta tehát fivérét, s tőle mindenről értesült. Abdolonimus előbb a szolgát, majd később fivérét is ismerte fel.7j 1777-ben egy 1776. július 19. CARMEN PATOR1TIUM. Die 16-ta [julii 1776.] hujus mensis Excellentissimus Illustrissimus ac Reverendissimus Dominus e Libero Barone, Adamus Patachich Archiepiscopus Colocensis in Civitatem suam primum ingressum habuit... prandio in seminario sumto, Haiosinum revertit, inde porro Magno- Varadinum inde redux a Nobili Convictus Battyaniani Juventute carmine pastoritio celebratus est. Ingressum eius Scholastica Juventus in Classes divisa honestavit. Kilián István: A magyarországi piarista iskolai színjátszás forrásai és irodalma 1799-ig. Fontes ludorum scenicorum in gymnasiis collegiisque [Scholarum] Piarum Hungáriáé. Sajtó alá rendezte és szerkesztette KILIÁN ISTVÁN. Budapest, Argumentum Kiadó, 1994. Kalocsa Nr. 25. 630. 72 KILIÁN 1994. Kalocsa Nr. 29. 632. 73 Kilián 1994. Kalocsa Nr. 30. 633. 52