Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - NÉMETORSZÁG NEMZETKÖZI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSA - Hettyey András: A vonakodó szövetséges? - Németország külföldi katonai bevetései a viták és a számok tükrében
Hettyey András a feladatokból - ugyanis ezt mutatják a már említett számok. A berlini habozás és a vonakodás, majd a nemzeti megkötések, amelyek mindig nagy figyelmet kapnak a külföldi sajtóban, azonban eltakarják ezt a szerepvállalást, és a közvélemény fejében az a benyomás alakul ki, hogy Németország egy vonakodó és akadékoskodó szövetséges. A percepció tehát nagyrészt felülírja a tényleges és kézzelfogható német hozzájárulást. Két út is vezethet kifelé ebből a dilemmából. Németország egyrészt nagy szívességet tenne magának, ha ügyesebb kommunikációval kísérné a mali esethez hasonló felkéréseket, és nem kezdene el reflexszerűen kifogásokat keresni, amiért nem vesz részt az éppen soron következő műveletben. Egy kevésbé elutasító kommunikációnak persze nem kell azt jelentenie, hogy Berlinnek minden külföldi műveletben szerepet kell vállalnia, de azt igenis el lehet érni, hogy ha Németország végül is nem küld csapatokat, arra kevesebb figyelem jusson. Végső soron a többi nagy EU-tagállam sem vesz részt az összes ENSZ-, NATO- és EU-misszióban, de az mégsem vált ki annyi figyelmet és kritikát. A francia, spanyol vagy olasz „lapulással" ellentétben Németország - éppen az elutasító kommunikációja miatt - mindig a figyelem középpontjában van, pedig lehet, hogy Olaszország vagy Franciaország éppúgy nem küldött csapatokat az adott műveletbe. A 2013-ban megválasztott új kormány első lépései arról tanúskodnak, hogy ez a felismerés Berlinben is teret nyert: von der Leyen és Frank-Walter Steinmeier (SPD) külügyminiszter sokkal nyitottabban reagált arra a francia és uniós megkeresésre, hogy Berlin növelje kiképzői számát Maliban, és valamilyen módon a Közép-afrikai Köztársaságban kezdődő EU-misszióban is vegyen részt. Hogy ebből a német szerepvállalásból tényleg lesz-e valami, a jövő titka. De az új kormány legalább azzal, hogy nem zárta ki a lehetőséget, ügyesebben kommunikál, mint elődje, és egyelőre elhárította a német visszautasítás esetén menetrendszerűen fellépő kritikákat. A másik fontos előrelépés már nem a percepciót, hanem a konkrét német szerepvállalást érinti. Ahhoz képest, hogy Németország a hivatalos dokumentumai tanúsága alapján milyen nagy szerepet tulajdonít az ENSZ-nek, meglepően kevés, mindössze mintegy kétszáz katonát tart jelenleg ENSZ-es műveletekben. Ahogy a Bundeswehr fókusza Afganisztánról fokozatosan Afrikára fog irányulni, úgy kell majd Németországnak az ENSZ-en belül is nagyobb szerepet vállalnia, hiszen a szervezet békeműveleteinek fele azon a kontinensen van. „Az ENSZ ugyanakkor Afrikában katonailag nem tudja ellátni a feladatait, egyebek mellett azért, mert a Nyugat nem támogatja kellőképp katonákkal és forrásokkal. Németország feladata az, hogy tettekkel támassza alá a szép szavakat."61 84 Külügyi Szemle
