Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)

2014 / 4. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Szörényi András: A nem állami szereplők befolyásának növekedése és annak okai

A nem állami szereplők Egyes esetekben az államok önszántukból szerveznek ki bizonyos feladatokat. Az erőszak-monopólium megszűnésének és az erőszak-alkalmazási képesség nem állami szereplők kezébe adásának ékes példái a magán biztonsági cégek, amelyeknek az álla­mok részben vagy egészben kiszerződik ezt a tevékenységet. Ezek száma folyamatosan nő: Oroszországban több mint tízezer; de említhetjük Dél-Afrikát is, ahol a személyi testőrök száma meghaladja az állami rendőrség személyi állományát.35 Azokban az országokban, ahol az állam nem képes ellátni a biztonság szavatolásának a feladatát, növekvő számban jelennek meg ilyen magáncégek. Egyes szerzők egyenesen azt vetítik előre, hogy a magán biztonsági cégek teljes mértékben átveszik ezt az állami feladatot.36 Az adott költségvetési sor és a „nem állami" személyi veszteségek jobban elfogadtat­hatók belpolitikailag, a konfliktusok gyakran rövidebb idő alatt oldódnak meg, és ki­sebb költséggel járnak. Eves szinten a kiszerződött katonai tevékenységek meghaladják a 100 milliárd dolláros összeget. A vonatkozó tevékenység a logisztikai szolgáltatástól az őrzés-védelmen át a kiképzésig terjed.37 A legtöbb elemzés és értékelés tárgyává talán az Executive Outcomes, illetve a Blackwater nevű cégek tevékenysége vált. Előb­bi egy dél-afrikai különleges alakulatokból létrejött, ott bejegyzett vállalkozás, amely elsősorban afrikai országokban végzett katonai tevékenységet 1998-ig. A hivatalos álla­mi megbízásoknak eleget tevő magánhadsereg ezer katonával, Boeing 727-es szállító­géppel, MIG-23-as vadászgépekkel, Mi-8-as és Mi-17-es helikopterekkel felszerelkezve végezte tevékenységét. Összehasonlításképpen: a Magyar Honvédség (MH) külföldön szolgálatot teljesítő békefenntartóinak létszámát a vonatkozó jogszabály ezer főben ma­ximalizálja. Az MH a MIG-23-as vadászgépeket 1996-ban vonta ki a használatból, míg a fenti helikoptertípusok e cikk megírásakor még hadrendben vannak. A Blackwater esete annak a jelenségnek a példája, amikor az államok távoli területe­ken folyó, potenciálisan jelentős áldozattal járó katonai beavatkozások egyes feladatait, esetenként egészét nem állami szereplőkkel végeztetik el szerződéses kötelem alapján, elkerülve ezzel a hazai társadalmi feszültségeket. A cég szerepe a terrorizmus elleni küzdelemben és elsősorban az iraki háborúban került a figyelem középpontjába, ahol egyszerre jelentett kapacitáskiegészítést és a hadviselő felekre vonatkozó jogszabályok rugalmas értelmezésének lehetőségét. A katonai erő alkalmazásának képességével és esetenként annak jogával bíró nem állami szereplők számának és erejének növekedésével még nem következett be az erő­viszonyoknak az a típusú megváltozása, amilyenre a gazdasági szférában sor került az elmúlt évtizedekben. Az erőszak alkalmazásának képességével bíró egyes nem állami szereplők elérték azt a szintet, amikor már az államok helyett vagy akár ellenében is hatékonyan fel tudnak lépni. Ez azonban viszonylag alacsony számukból adódóan je­lenleg nem általánosítható. 2014. tél 197

Next

/
Thumbnails
Contents