Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)

2014 / 4. szám - MAGYAR-ROMÁN KAPCSOLATOK - Lakatos Artúr: A román külpolitikai nyitás és Románia helyzete a szocialista táboron belül, magyar diplomáciai dokumentumok tükrében, 1965-1968

Lakatos Artúr Talán még sokkal látványosabb és érdekesebb Ceau§escu és Zsivkov kapcsolatának alakulása. A második világháborút követően Bulgária volt az első ország, amellyel Románia - 1948-ban - baráti és kölcsönös együttműködési és segítségnyújtási szerződést kötött. Ugyanakkor az iparosítás beindítását követően sem jelentettek lehetőséget egymás szá­mára a technológiai cserére, és a mezőgazdasági árucsere is fejletlen maradt. Románia gyakran még Albániával is nagyobb volumenű áruforgalmat bonyolított, mint Bulgá­riával.83 1965-ben Romániának a KGST-országok közül a legkisebb áruforgalma éppen Bulgáriával volt, mindössze 2,2 százalék.84 1961-62-ben Tito ellenállása miatt Bulgária hiába próbálkozott azzal, hogy bevegyék a Vaskapu vízi erőmű projektjébe, bár Romá­nia támogatta volna az ötletet.85 A hatvanas évek közepén a román-bolgár kapcsolatok nagyjából az addigiak szerint zajlottak, míg 1966. február közepén Ceaufescu és Mau­rer nem hivatalos látogatást nem tett Zsivkovnál, viszonozva a bolgár vezető korábbi látogatását. Zsivkov vadászatot szervezett a román vendégek tiszteletére, s a közben több kérdésről barátilag elbeszélgettek. Kína ügyében mindkét fél a kínaiakat hibáz­tatta, de szóba került a Vietnam melletti kiállás és a számára nyújtandó reális segítség is, továbbá eszmét cseréltek a gazdasági együttműködési kérdésekről, főleg a Szovjet­unióból Bulgáriába szállított energia és áru tranzitjának lehetőségéről. Ez utóbbi téma elől a románok kitértek, a bolgárok pedig nem erőltették. A viszony mindvégig szívé­lyes, baráti volt, és Ceau§escu viszonzásul ismét meghívta vendéglátóját egy romániai vadászatra.86 A baráti viszony kialakulását nemsokára egy nem mediatizált, de annál látványosabb diplomáciai gesztus követte, a Bolgár Kommunista Párt (BKP) IX. kong­resszusának befejezése alkalmából, egy jelentés szerint az alábbi módon: A vacsorán a következő ülésrend volt: Zsivkov elvtárs jobbján Brezsnyev elvtárs, mellette Zsivko Zsivkov [a miniszterelnök első elnökhelyettese] ült. Todor Zsivkov balján [Georgi] Trajkov elvtárs, mellette Ceau§escu, majd Ivan Mihajlov ült. Zsivkov elvtárs kb. 9 óra körül pohárköszöntőt mondott, amelyben üdvözöl­te a testvérpártok küldötteit. (Senkit nem emelt ki, név szerint nem említett!). Majd bejelentette, hogy Ceau§escu elvtárs nem tudja megvárni a vacsora vé­gét, mert utaznia kell. Többen - köztük Zsivkov elvtárs is - kikísérik. A ro­mán főtitkár elvtárs távozásakor meglepően nagy és meleg tapsot kapott. Ceau§escu távozásakor a bolgár vezetők Brezsnyev elvtárssal szemben na­gyon tapintatlanul jártak el, mert nemcsak T. Zsivkov állt fel és távozott mellőle, hanem a Brezsnyev elvtárs jobbján ülő Zsivko Zsivkov elvtárs is, valamint a Brezsnyev elvtárshoz legközelebb ülő másik bolgár vezető, Tano Colov is. Természetesen a Ceaujescu elvtárs körül ülő bolgár vezetők is el­távoztak a vacsoráról, hogy Ceau§escut kikísérjék a pályaudvarra. így az a helyzet alakult ki, hogy szinte kiürült a főasztal, és csak G. Trajkov és Brezs­nyev elvtárs maradt ott! G. Trajkov államfő és a Népi Földműves Szövetség főtitkára. 70 Külügyi Szemle

Next

/
Thumbnails
Contents