Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - A NEMZETKÖZI RENDSZER VÁLTOZÁSA - Békés Csaba: Hidegháború-enyhülés új megközelítésben
Hidegháború-enyhülés új megközelítésben így Moszkva nagyon magas árat fizetett a szovjet birodalom túlterjeszkedéséért, mivel ez a politika - a fegyverkezési verseny hatalmas költségeivel, valamint Kelet-Közép- Európa folyamatos dotálásával együtt - végül teljesen kimerítette az ország tartalékait, és a Szovjetunió bukásához vezetett. Jegyzetek 1 A tanulmány a szerző MTA doktori disszertációja egyik fejezetének bővített, átdolgozott változata. Békés Csaba: Magyarország, a szovjet blokk és a nemzetközi politika az enyhülés időszakában, 1953-1991. MTA doktori disszertáció. Budapest, 2012. A tanulmány megírását az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézete támogatta. 2 Ezzel a problémával az alábbi írásomban foglalkoztam első alkalommal: Békés Csaba: „Hidegháború, enyhülés és az 1956-os magyar forradalom". Évkönyv V. 1996-1997. Budapest: 1956- os Intézet, 1997. 201-213. o. 3 Ez a korszakolás a nemzetközi irodalomban is meglehetősen általános, hazai alkalmazását lásd Fischer Ferenc: A kétpólusú világ. 1945-1989. Tankönyv és atlasz. Budapest-Pécs: Dialóg Campus Kiadó, 2005.5. o.; Horváth Jenő (szerk.): Világpolitikai lexikon, 1945-2005. Budapest: Osiris Kiadó, 2005. 292. o. Figyelemre méltó, hogy Halmosy Dénes 1985-ben megjelent diplomáciai okmánytárában 1955- től számította az enyhülés kezdetét, ám ezt úgy tette, hogy ugyanakkor nála a hidegháború véget is ért, és azt az enyhülés váltotta fel. A hetvenes évek közepétől pedig - jobb híján - „az enyhülés megtorpanásának időszaka" következett. Halmosy Dénes (szerk.): Nemzetközi szerződések, 1945- 1982. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - Gondolat Könyvkiadó, 1985.14-15. o. Wilfried Loth, a revizionista irányzat fő német képviselője viszont egyenesen 1950-re datálta az enyhülés kezdetét, ám azt a hagyományos lineáris felfogás alapján tette, s nála az enyhülés egy hosszú folyamat eredményeként végül „legyőzte" a hidegháborút. Lásd: Wilfried Loth: Overcoming the Cold War. A History of Détente, 1950-1991. New York: Palgrave, 2002. John Van Oudenaren 1953 után kezdődő enyhülésről mint folyamatról írt, de azt alapvetően a szovjet-nyugat-európai kapcsolatok és együttműködés rendszerével azonosította, amelyben a tárgyalások és az intézmények játszották a főszerepet. Lásd: John Van Oudenaren: Deténte in Europe: the Soviet Union and the West since 1953. Durham, NC: Duke University Press, 1991.3. o. 4 A folyamat főbb állomásai: a Németországi Szövetségi Köztársaság és a szovjet blokk országai közötti kapcsolatok rendezése, az amerikai-szovjet megállapodások a fegyverzetek korlátozásáról és a kétoldalú együttműködésről, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia megrendezése, illetve a helsinki záróokmány aláírása. 5 Raymond Garthoff a versengés és a koegzisztencia folyamatos párhuzamos jelenlétéről ír az amerikai-szovjet kapcsolatokról szóló könyvében. Lásd: Raymond Garthoff: Détente and Confrontation. American-Soviet Relations from Nixon to Reagan. Washington DC: Brooking Institution, 1994.3-4. o. 6 „Telegram from Soviet Ambassador to the US Dobrynin to the USSR Foreign Ministry, 10/30/1962". CWIHP Virtual Archive, Cuba in the Cold War, www.cwihp.org . A kubai rakétaválságról legújabban lásd: CWIHP Bulletin, No. 17-18. (2012). Elektronikus változat: www.cwihp.org . Ez több mint 500 dokumentumot ad közre. 7 Vö. David C. Engerman: „Ideology and the Origins of the Cold War". In: The Cambridge History of the Cold War. Vol. 1. (szerk. Melvyn Leffler - Odd Arne Westad). Cambridge: Cambridge University Press, 2010.25-31. o. 8 Ennek nem mond ellent az a tény, hogy mindeközben a harmadik világban számos olyan fegyveres konfliktus zajlott, amelyben a szembenálló feleket a két tömb támogatta. 9 Az 1987-ben megkötött INF-szerződés volt az első, amely a már meglévő rakéták számának 2014. tél 15
