Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 3. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Gaál Fanni: A nem állami szereplők hatalma: a ratingügynökségek szerepe a nemzetközi politikában és gazdaságban
A nem állami szereplők hatalma A politikai és a gazdasági környezet vizsgálata a két szuverén állam esetén nagyon hasonló körülményeket állapított meg. Az Egyesült Államokban Obama támogatottsága némileg megrendült a 2011-es évben, a költségvetés és az adósságplafon megemelése körül kialakult nézeteltérések pedig lehetetlenné tették a politikai együttműködést a demokraták és a republikánusok között. 2011 egyébként is a gazdasági világválság tetőzésének éve volt, emiatt nagy szükség lett volna a politikai kompromisszumokra. Franciaország helyzete sem volt szerencsés, amikor az amerikai leminősítés után fél évvel a Standard & Poor's megfosztotta a legmagasabb, „AAA" besorolásától. A 2008-as gazdasági összeomlás miatt Nicolas Sarkozy elnöknek - kampányígéreteivel ellentétben - ismét növelnie kellett az állam szerepét. A tőkeinjekció és a gazdaságélénkítő csomagok finanszírozása azonban a francia gazdaság számára nem volt könnyű feladat, ráadásul más problémák is lassították a válságból való kilábalást. Az országban egyre aggasztób- bá vált az államadósság mérete, és a munkanélküliség is többévi csúcsot döntött. Ilyen körülmények között került sor Francois Hollandé megválasztására 2012 májusában, aki intézkedéseivel igyekezett csökkenteni a kormánykiadásokat, miközben a munkaerőpiaci rugalmatlanságokat is kezelnie kellett. A két államot tehát ebben a helyzetben érte a leminősítés (Franciaország esetében kettő is, viszonylag rövid időn belül): mindkettőjükre jellemző volt a politikai turbulencia és a gazdasági nehézségek sorozata. A leminősítésük indoklásában azonban eltérő súllyal szerepeltek a politikai és a gazdasági okok. Míg az USA esetében a Standard & Poor's egyértelműen a politikai vitákra és a feloldhatatlannak tűnő feszültségekre hivatkozott, addig Franciaország leminősítésénél az ügynökség az eurózóna egyre súlyosbodó pénzügyi nehézségeire hívta fel a figyelmet. A várakozásoknak némiképp ellentmondva, az Egyesült Államokban elmaradtak a leminősítést követő negatív hatások: a befektetői bizalom nem csökkent, a befektetői kockázati szint alapvető mérőinek, a CDS-eknek az aránya emelkedés helyett még csökkent is. Az amerikai leminősítésre viszont meglepően rosszul reagált az európai piac. Mintha az alacsonyabb besorolás Európára vonatkozott volna: a CDS-ek aránya meredeken emelkedett, tehát a befektetők féltek - ha már az Egyesült Államokat is visz- szasorolták, a következő bizonyosan Európa lesz. Figyelembe véve az S&P hivatalos indoklását, de a további kutatások is azt igazolták, hogy Franciaország esetében nem a nemzetgazdaságra gyakorolt hatásnak van nagy jelentősége. A leminősítésnek nem voltak szélsőséges következményei, a francia gazdaság iránti befektetői bizalom alapjaiban véve megmaradt. A gazdasági mutatók valóban nem adtak okot arra, hogy ez másképpen történjen, hiszen - főleg európai viszonylatban - Franciaország még mindig a befektetések egyik legbiztosabb helyének számít. Ez nem mondható el az eurózóna minden államáról. Mint ahogyan a hitelminősítők későbbi lépései - a segélyezési alapok minősítéseinek lerontása - mutatják, a csőd közelében lévő nemzetgazdaságok kisegítése az erős tagállamokra hárul, Franciaország pedig a segélyek és a mentőcsomagok második legnagyobb befizetője. 2014. ősz 185
