Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 3. szám - AMERIKAI DOKTRÍNA ÉS EGY RÉGI "ÚJ" ÁLLAM - J. Nagy László: Új állam születik: Algéria, 1962
Új állam születik Ezt azonban Abderrahman Faresz aligha tehette volna meg, hiszen gyakorlatilag nem rendelkezett fegyveres erővel. Az elvileg ötven-hatvanezer főt is számlál(hat)ó „helyi erők" nevű egység szervezése nagyon lassan haladt, s mire befejeződött, már nem is volt szerepe, hiszen az ország független lett. Azzedin kezdeményezésére május 14-én este hat órakor harminchét, OAS-tagok vagy -szimpatizánsok által látogatott kávéházra, étteremre zúdítottak háromfős kommandók géppuskatüzet, dobtak gránátot, s 17 ember öltek meg. Abderrahman Faresz bíróság elé állítással fenyegetőzött. Ettől elállt, s a GPRA is úgy magyarázta az akciót, mint az OAS elleni sürgős fellépést követelő felhívást, „amit meg kell érteni ahelyett, hogy elítélnék" - nyilatkozta Mohamed Jazid.15 Négy nappal később Abderrahman Faresz a blidai polgármester közvetítésével találkozott az OAS egyik vezetőjével, Jean-Jacques Susinivel, és a merényletek felfüggesztéséről folytatott vele megbeszéléseket. Később már az ideiglenes végrehajtó hatalom FLN által delegált tagja, Sauki Musztafej is tárgyalt Susinivel, és szóbeli megállapodást kötött vele. Ben Bella miniszterelnök-helyettes és Ben Hedd a (akivel Abderrahman Faresz június 7-én Tripoliban találkozott) csak erre - s nem egy írásban is rögzített egyezségre - adta a nem túl meggyőző beleegyezését. Ők azt tartották a legfontosabbnak, hogy a már bejelentett napon, július 1-jén megtörténjen a referendum az önrendelkezésről. Az OAS és az ideiglenes végrehajtó hatalom közti megállapodást június 17-én Musztafej a rádióban jelentette be. Néhány órával később ugyanezt tette Susini, de egy illegális adón.16 A megegyezésnek sok értelme nem volt: a merényletek száma néhány napig csökkent ugyan, de azután újra növekedett. Ez bizonyította, hogy az OAS egyes egységei, kommandói önállóan cselekedtek, s Susininek már nem volt befolyása a szervezet egészére. A merénylők júniusban már nemcsak személyeket vettek célba, hanem (egyre inkább) az egészségügyi és kulturális létesítményeket is. A „hagyjuk Algériát, ahogyan 1830-ban találtuk" jelszó jegyében kezdődött pusztításban leégett az egyetemi könyvtár, 600.000, felbecsülhetetlen értékű kötet vált a lángok martalékává. Ezt követően iskolák, kórházak tucatjait rombolták le. Naponta húsz-harminc főt raboltak el. Közülük soknak csak a holtteste került elő, de voltak olyanok, akikre mind a mai napig sem élve, sem holtan nem találtak rá. A terror légkörében a pánik lett úrrá az európaiak közt. Menekültek, nem nézték az úti célt. Ellepték a kikötőket, repülőtereket, s az első - bárhova induló - hajóra vagy gépre igyekeztek felszállni. Az európaiak exodusáról, amely az algériai háború egyik legtragikusabb, legszívbemarkolóbb eseménye volt, megdöbbentő képet festett egy kortárs: A reménytelenség és a pánik egyeseket arra vezetett, hogy szomszédaikkal vagy rokonaikkal kamiont béreljenek és mindent felpakoljanak rá, amit nem tudtak magukkal vinni: rádiókészüléket, hűtőt, porszívót, asztalt, székeket, szekrényt, konyhafelszereléseket, majd a partra vitték, és a tengerbe 2014. ősz 115
