Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 3. szám - NEMZETKÖZI BIZTONSÁG - Szenes Zoltán: Előre a múltba? A NATO Wales után
Szenes Zoltán is nagy szüksége van, hiszen a transzatlanti világ mindkét oldalán elhangzanak olyan vélemények, amelyek relativizálni akarják a szövetséget, úgy akarnak tekinteni a Washington és a nyugat-európai szövetségesek közötti biztonságpolitikai kapcsolatokra, mint egy átfogó USA-EU stratégiai viszonyra, amely jóval tágabb és fontosabb, mint csak a kemény erőt (katonai eszközöket) felvonultatni képes NATO. Az ukrán válság kapcsán is látható, hogy a Brüsszel és Washington közötti egyeztetések nemcsak taktikai célokat szolgálnak (milyen gazdasági szankciókat vessenek be Oroszország ellen), hanem hosszú távú stratégiai partnerség (transzatlanti kereskedelmi és beruházási szerződés [TTIP], gázunió terve, stb.) építését is jelentik. A Krím bekebelezése, Kelet- Ukrajna meghódítási kísérlete azonban megkívánja a katonai elrettentést is, hiszen csak katonai erővel lehet megálljt parancsolni a múlt századi annexiós módszereket alkalmazó Moszkvának. A hitelességhez azonban a NATO-nak is újra fel kell építenie magát, meg kell találnia az elrettentés új kifejezési módjait és módszereit. A hidegháború után a szövetség kredibilitása elsősorban a műveleti képesség és hatékonyság felfogásán alapult: hogy milyen eredményesen tudta megoldani a békeműveleti feladatokat. Ezt a követelményt Richard Lugar amerikai szenátor 1993-ban igen egyszerűen megfogalmazta: ha a NATO nem vállalja fel a területén kívüli műveleteket, akkor elveszíti a fontosságát.53 A hitelesség ilyen típusú amerikai felfogása végighúzódott a műveleti NATO történetén, mert a szervezetnek amerikai szempontból is hasznosnak kellett lennie. Minden amerikai védelmi miniszter az éppen aktuális művelethez való európai hozzáállás alapján „mérte" a szövetség szolidaritását. Az amerikai hitelességi mérőszámhoz a szövetség európai tagországai jól-rosszul alkalmazkodtak: megértették, hogy „amennyi katonát adnak, annyit is érnek", s átalakították haderőiket az expedíciós követelmények szerint. Ezt a folyamatot kiválóan szolgálták a NATO-eljárások, hiszen a tagországok igyekeztek a lehető legolcsóbb elkötelezettségekkel megtartani a kollektív védelem előnyeit, vagy olyan együttműködést folytatni a „nagyokkal", amellyel kifejezhették a szövetség iránti szolidaritásukat. Az elmúlt 25 évben a NATO hitelességét a műveleti bevetési képessége garantálta, mert partner és ellenfél egyaránt tudta, hogy politikai döntés esetén a szövetség katonai gépezete valóban megindul. Az ukrán válság azonban már másképpen veti fel a szövetséggel kapcsolatos problémákat, elsősorban az európai tagállamok részéről. Tudjuk, hogy a mai világban a katonai biztonság kérdései háttérbe szorulnak a biztonság más dimenziói (gazdaságipénzügyi, környezeti, társadalmi stb.) mellett, ami nem jelenti azt, hogy adott esetben egy katonai létfenyegetés (mint látjuk ezt Ukrajna esetében) nem előzi meg a biztonság többi területét. Az ukrán válság paradigmatikus hatása a NATO-ra éppen ebben az új jelenségben mutatkozik meg. Már nem egy távoli ország (Bosznia, Koszovó, Irak, Afganisztán) biztonságáról van szó, hanem a szövetség keleti határának megvédéséről. A tagállamok saját védelme teljesen más prioritást élvez, mint a válságkörzetekben folytatott műveletek 18 Külügyi Szemle
