Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - MAGYAR-NÉMET KAPCSOLATOK - Bóta Zsolt: Mit várhatunk az új német kormánytól Európa-, kül- és biztonságpolitikai téren?
Bóta Zsolt külügyminiszter 2011. novemberi berlini beszédét). Ezeknek Németország igyekszik megfelelni. „Németország túl nagy ahhoz, hogy az oldalvonal mellől kommentálja a világpolitika fejleményeit" - fogalmazta meg ilyeténképpen Steinmeier február elején a jelenlegi német külpolitikai ambíciókat.13 A müncheni Nemzetközi Biztonságpolitikai Konferencián való szereplés kormány- váltáskor az új német vezetés világpolitikai koncepciója lakmusztesztjének számít, s most is ilyen volt: Gauck szövetségi elnök és Steinmeier egybehangzóan az aktívabb német külpolitikát és elkötelezettebb nemzetközi szerepvállalást meghirdető beszéde feltűnést keltett. Berlin ösztönzést, lendületet kíván adni az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájához, ugyanakkor továbbra is tartja magát a „katonai visz- szafogottság" (más kifejezéssel: a „tartózkodás kultúrája") politikájához, azaz a fegyveres erő alkalmazása csak a legvégső esetben jöhet szóba számára. Ez az álláspont hozzávetőlegesen leképezi azt, amit a közvélemény gondol: a többség nem ért egyet az eddiginél nagyobb katonai szerepvállalással (helyette a konfliktusok „diplomáciával és anyagi eszközökkel" való megelőzése és megoldása mellett száll síkra), és még kevésbé szeretné, ha a Bundeswehr fegyveres konfliktusokba bonyolódna. A német társadalomnak a második világháborút követően kialakult mély és meggyőződéses, elvi pacifizmusa ilyen módon gúzsba köti a német kül- és védelempolitikát. A nemzetközi konfliktusokban és a helyi válságokban való felelősségvállalás úgy fogadható el a közvélemény számára, ha az pontosan körülhatárolt, konkrét formát ölt. Erre példa, hogy Németország csatlakozott a szíriai vegyifegyver-arzenál leszerelését célzó programhoz, felhasználva a vegyi anyagok megsemmisítésére szolgáló fejlett technológiáját. Napjainkban Berlinben is egyre több szó esik az Unió afrikai (Mali, Közép-afrikai Köztársaság) stabilizáló és béketeremtő műveleteiről: ezekben Németország igyekszik szélesíteni a részvételét (kiképző tisztek, légi szállítási kapacitás rendelkezésre bocsátásával), de továbbra is kifejezetten kerüli az esetleges harci cselekményekbe bonyoló- dásnak még a lehetőségét is. Anélkül, hogy lebecsülném a Bundeswehr „élesben" való hadrafoghatóságát, azt kell mondanom, a száznegyvenkét, zömmel ártatlan polgári áldozattal járó 2009. szeptemberi észak-afganisztáni (Kunduz) légi csapás vitathatósága a katonákat elbizonytalanította, a politikusokat pedig elrettentette. A támadás az akkori Bundestag-választá- soknak éppen a legkiélezettebb szakaszában adhatott volna instrumentalizálható témát a Bundeswehr-bevetéseket ellenző közvéleményre rájátszani képes politikai erőknek, de ezt a körülmények szerencsés alakulása folytán sikerült elkerülni. Valamelyest ellentmond a fentieknek az, hogy a kormányra kerülés után rögtön ambiciózus kül- és védelempolitikai szerepvállalási törekvéseket fogalmazott meg mind a jelenleg legnépszerűbb Steinmeier külügyminiszter, mind a feltörekvő Ursula von der Leyen (CDU), az új védelmi miniszter. Az ambíciószint deklarált növelése véleményem szerint nem kell, hogy feltétlenül szilárd elhatározásra és tartós tendenciára utaljon; 30 Külügyi Szemle
