Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - NAGY-BRITANNIA ÉS AZ EU - Somai Miklós: A britek és az EU közös költségvetése - különös tekintettel a rebate-re
Somai Miklós GNP/GNI-ben) kisebb volt, mint a TOR-ban, ezért számukra előny keletkezett abból, hogy több TOR maradt a kincstárukban, mint amennyivel a kieső részt a 4. forrásból pótolniuk kellett.33 • Másrészt, 2004-től, az EU keleti bővüléséből, pontosabban az előcsatlakozási segélyek átminősüléséből származó előnyt. Arról van szó, hogy a korábban a külső politikák között szerepelt, hiszen EU-n kívüli kedvezményezetteknek juttatott - s ily módon a rebate kiszámolásánál figyelembe nem vett - előcsatlakozási pénzek kifizetése részben áthúzódott a tagság éveire. Következésképpen ezt a tételt, mivel az EU-n belülre került, elméletileg bele kellett volna számítani az országokra felosztott kiadásokba, ami automatikusan növelte volna a rebate-et.34 Az eredeti (1985-ös) ÖRS szerint a rebate úgy került vissza az Egyesült Királysághoz, hogy a kiszámolt összeggel csökkentették a következő évi áfaalapú befizetési kötelezettségét. Amennyiben az áfaalapú forrás önmagában nem lett volna elegendő, a maradékot a mindenkori maradványforrásból vonták le. Ez utóbbi eleinte a tagállami befizetés volt, majd 1988-tól a 4. forrás (GNP, illetve 2002-től GNI).35 Mivel maguk a britek a rebate finanszírozásában nem vettek részt, a számlát a többi tagország állta, a britek nélkül számolt közösségi áfaalapból (1988 óta a 4. forrásból) való részesedésüknek megfelelően. Németország - mint a közösség legnagyobb nettó finanszírozója - elérte, hogy a rá jutó résznek csak a kétharmadát kelljen kifizetnie, ezért az így kieső összeget (a „rebate rebate-jét") szintén a többiek állták. Az 1984-ben tető alá hozott korrekciós mechanizmus körülbelül 10 évig mindenki megelégedésére működött. Az 1990-es évek második felétől azonban kezdtek megváltozni azok a körülmények, amelyek annak idején a mechanizmus létrehozásához vezettek. Az integráció „mediterrán kibővülése" nyomán átrendeződés történt a közös költség- vetés kiadási oldalán, mivel az új déli tagországok - a piacnyitásért és az egységes piac 1993-ra történő megvalósításáért cserébe, valamint gazdasági felzárkózásukat elősegítendő - egyre több pénzt kaptak a strukturális (szociális, regionális és agrárorientációs) alapokból.36 A számlát természetesen a gazdagabb tagországok állták, de a többletteher eloszlása nem volt egyenletes. Ez döntően a CAP (1992-es) történelmi reformjával magyarázható, amely, miközben igen különbözőképpen érintette az egyes termékpályákat (s ezáltal a tagországokat is), alaposan megdrágította az agrárpolitikát.37 A fenti változások nyomán a közös költségvetésben elért pénzügyi helyzetüket illetően az 1990-es évek végére egyértelműen több csoportra szakadt az EU fejlettebb országainak mezőnye (lásd: 1. ábra). Voltak egyrészt azok a tagállamok (Németországon kívül Svédország, Ausztria és Hollandia), amelyek - „fontainebleau-i értelemben", azaz relatív prosperitásukhoz képest - az Egyesült Királysághoz közel hasonló mértékben váltak az EU-büdzsé nettó befizetőivé.38 Másrészt voltak olyan, az első csoportba tartozókhoz mérhető hozzájárulási képességgel rendelkező tagállamok (mint például Franciaország 86 Külügyi Szemle