Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA, BRIT IDENTITÁS - Magyarics Tamás: Brit kül- és biztonságpolitikai dilemmák a 21. század elején
Brit kül- és biztonságpolitikai dilemmák A biztonságpolitikára vonatkozó szemléletet nem lehet egységesnek nevezni Európában - például: az Egyesült Királyság mellett a közép- és kelet-európaiak is közelebb állnak az amerikai „keményebb" vagy „realistább" felfogáshoz, mint számos nyugat-európai állam és az európai politikai és gazdasági trendeket tekintve hosszabb távon nem lehet kizárni egy „puhább", posztmodern biztonságpolitikai felfogás térnyerésének valószínűségét sem. A britek ambivalens Európa-politikájuk miatt már most sem tagjai minden „belső körnek" (lásd az eurózónát). Rövid távon tovább gyengíti a helyzetüket egyrészt a skót népszavazásból adódó bizonytalanság, másrészt a Konzervatív Párt 2015-ös esetleges választási győzelme után egy 2017-es népszavazás az EU-tagságról. Mindkettő gyengítheti az amerikai-brit „speciális kapcsolatot". Ahogyan azt Philip H. Gordon, az európai ügyekért felelős akkori államtitkár egyértelműen megfogalmazta: Washington számára az Egyesült Királyság egyik legnagyobb értékét annak európai uniós tagsága adja. Amit amerikai szemszögből mondhatunk, az az, amit korábban is mondtunk, azaz, hogy fontos számunkra egy erős Európai Unió. ... Európa általában, és azon belül is az EU, rendkívül fontos partnere az Egyesült Államoknak ... a globális ügyekben, és ezért nagyra értékelünk egy erős brit részvételt ebben az Európai Unióban. Nagy-Britannia olyan különleges partnere az Egyesült Államoknak, amely osztja az értékeinket, osztja az érdekeinket, amely jelentős erőforrásokkal rendelkezik... Az Európai Unióban való részvétele lényeges és kritikus jelentőségű az Egyesült Államok számára...32 Ebben az összefüggésben érdemes egy pillantást vetni az Egyesült Királyság és Európa viszonyára washingtoni szemmel. Az európai integrációban való brit tagságot számos ok miatt szorgalmazta az Egyesült Államok a hidegháborús években; az egyik ezek közül az a stratégiai megfontolás volt, hogy a britek „tartsák szemmel", és adott esetben fékezzék a kontinentális nagyhatalmak - Franciaország és Németország - egy eurázsiai tömb kialakítására irányuló esetleges törekvéseit. Charles de Gaulle-nak az Uráltól az Atlanti-óceánig húzódó Európára vonatkozó elképzelései gyanút keltettek az amerikai stratégák körében, és a Willy Brandt által meghirdetett Ostpolitik sem váltott ki osztatlan örömet az amerikai fővárosban; az utóbbiról azt gyanították, hogy aláássa a transzatlanti kapcsolatokat. A hidegháború után elsősorban a németek szabadultak meg egy, a területükön vívandó nukleáris háború rémképétől, és immár kisebb szükségük volt az amerikai biztonsági védőernyőre, mint a korábbi évtizedekben. Gerhard Schröder kifejezetten Amerika-ellenes kampányt folytatott az újraválasztása érdekében, és Párizzsal, valamint Moszkvával egyfajta diplomáciai „tengelyt" alkotott a Bush-adminisztráció ellen az iraki háború előestéjén. Ezt követően még az Angela Merkel vezette német kormány is szembekerült az Egyesült Államokkal, amikor a 2008-as bukaresti NATO-csúcsta- lálkozón Ukrajna és Grúzia partnerségi státusza ellen foglalt állást. (A britek viszont 2014. nyár 27
