Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA, BRIT IDENTITÁS - Magyarics Tamás: Brit kül- és biztonságpolitikai dilemmák a 21. század elején
Brit kül- és biztonságpolitikai dilemmák nagyobb szükségük az amerikai biztonsági garanciákra. Ennek egyik jeleként az Egyesült Államok haditengerészetének kétóceános jelenléte kiegyenlítődött, és a US Navy egységeinek nagyjából fele már a Csendes- és az Indiai-óceánon állomásozik. Obama elnök ausztráliai útja során bejelentette, hogy csapaterősítést hajtanak végre az „ötödik kontinensen". London viszont, noha még mindig aránylag jelentős expe- díciós képességekkel rendelkezik, a Csendes-óceán térségében már nem jelent valódi partnert az amerikaiak számára. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság jelenlegi viszonyáról sokat mond az a tény, hogy az amerikaiak a jelek szerint nem konzultáltak a britekkel a „pivot to Asia" meghirdetésekor, és valószínűleg igaza van David Cameronnak és Barack Obamának, amikor már csak „lényeges kapcsolatról" („essential relationship") beszélnek, a „különleges kapcsolat" helyett.27 Sőt, ha a védelmi kiadásokra fordított összegek tovább csökkennek Nagy-Britanniában, akkor a mindenkori brit kormány még kevésbé lesz képes érdemben közvetlenül hozzájárulni a távol-keleti és csendes-óceáni biztonsági struktúrához.28 Más kérdés a közvetett hozzájárulás vagy az amerikai terhek egy részének átvállalása az atlanti térségben, vagy még közelebbről: Európa szomszédságában. Annak ellenére, hogy a jelenlegi ukrajnai helyzet biztonsági szempontból némileg ismét felértékelte Európát az Egyesült Államok számára, legalábbis középtávon arra lehet számítani, hogy az amerikai szerepvállalás nem fog jelentős mértékben nőni; sőt inkább a stagnálás várható a meglehetősen csekély mértékű, inkább jelképes közép-európai csapatnövelés ellenére a kontinensen. Ebben az összefüggésben lényeges lesz a NATO és az európai biztonsági és védelmi struktúrák (European Security and Defense Policy, ESDP, illetve utódja, a Common Foreign and Security Policy, CFSP) viszonya, továbbá - rajtuk keresztül - az amerikai és az európai biztonsági felfogások dinamikája. Washington ezen a téren egy nehezen megoldható dilemmával néz szembe. Egyrészt az amerikaiak érdeke, hogy a liberális nemzetközi rend fenntartásában a szövetségeseik, mindenekelőtt az európaiak, minél nagyobb szerepet vállaljanak. A tehermegosztásról folytatott vita az 1950-es években kezdődött, de a hidegháború alatt sem az amerikaiak, sem európai szövetségeseik nem akarták ténylegesen kiélezni a helyzetet. A hidegháború után viszont az amerikaiaknak több terhet kellett vállalniuk globálisan, az európaiak pedig egyre önállóbb biztonságpolitikai elképzeléseket kezdtek el hangoztatni. Az egyik vita éppen az egyes nemzetközi konfliktusok megoldásában alkalmazandó erő szükségességéről szólt: az európaiak többsége, bár nem a britek, egyre kevésbé fogadták azt el. Ugyanakkor az európai vezető politikusok többsége felismerte, hogy az európai közösség kizárólagos „civil hatalomként" való továbbvitele gondokat okozhat, különösen a tágabb szomszédságban előforduló válságok miatt, amelyekben az Egyesült Államok csökkenő lelkesedéssel vett részt, mert azokat a globális tehermegosztás részeként elsősorban az európaiak kompetenciájába tartozó ügyeknek tartotta. Washington számára a létrejövő európai biztonsági és védelmi együttműködéssel kapcsolatos dilemma másrészt abban rejlett (és rejlik), hogy ha az gyenge, akkor nem 2014. nyár 25
