Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA, BRIT IDENTITÁS - Magyarics Tamás: Brit kül- és biztonságpolitikai dilemmák a 21. század elején
Brit kül- és biztonságpolitikai dilemmák a 21. század elején* Magyarics Tamás A nemzetközi környezet változásai A z Egyesült Királyságnak globális szerepet kell játszania - fogalmazta meg Robin Niblett, a londoni Chatham House igazgatója és az egyik legismertebb és legelismertebb brit külpolitika-kutató 2010-ben.1 Annak ellenére jutott erre a megállapításra, hogy az utóbbi évtizedeknek szinte minden globális folyamata a britek korábbi világpolitikai szerepét erodálta. A második világháború után Nagy-Britannia jelentős mértékű amerikai kölcsönre szorult annak érdekében, hogy gazdasága ne omoljon össze. Washingtont nem csupán filantróp érzések vezették; cserébe Londonnak meg kellett nyitnia a korábbi preferenciális vámövezetekbe tartozó nemzetközösségi területeit az amerikai áruk előtt. Ráadásul az amerikaiak büszkeségében is megsértették a „brit oroszlánt" azzal, hogy az 1946-os McMahon-törvény értelmében véget vetettek a világháború alatt jól működő amerikai-brit együttműködésnek a nukleáris kérdések terén. A Nemzetközösség országai egymás után mondták ki a függetlenségüket: a brit világhatalmi státuszt ért egyik legnagyobb csapás a birodalom „ékkövének" számító India függetlenné válása volt, 1947-ben. A szubkontinenst aztán sorban követték az ázsiai és afrikai brit gyarmatok az 1950-es és 1960-as években. A közel-keleti brit pozíciók az 1956-os szuezi „kaland" kudarcától véglegesen megrendültek; egy évtized múlva aztán a Harold Wilson-kormány feladta a Szueztől keletre fekvő területeit és kötelezettségeit is - ezúttal is az amerikaiak voltak a kedvezményezettek. Ugyancsak az 1960-as években kellett Londonnak elszenvednie azt a megaláztatást, hogy a franciák - személy szerint Charles de Gaulle - kétszer is elutasították a briteknek az Európai Gazdasági Közösséghez történő csatlakozási kérelmét. Az Egyesült Királyság a Winston Churchill által 1948-ban meghatározott mindhárom jelentős brit érdekszférában - a Nemzetközösségben, a transzatlanti kapcsolatokban és Európában (ilyen sorrendben) - veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni. Mindehhez járult még, hogy az 1970-es években Nagy-Britannia gazdasági teljesítménye még Európában is a negyedik helyre szorult: Franciaországé, az NSZK-é és Olaszországé mögé. * A cikkben szereplő megállapítások kizárólag a szerző gondolatait tükrözik. 14 Külügyi Szemle
