Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS SVÁJC KONFLIKTUSA - Kiss J. László: Népszavazás után, népszavazás előtt - Svájc és az EU konfliktusa
Kiss ]. László a több mint száz bilaterális szerződés fölé egy új intézményi „ernyő" kerüljön. Az Unió Svájccal először az uniós jog átvételére alkalmas mechanizmusokról kívánt megállapodni, mivel a belpiac szabályai - a statikus nemzetközi jogi szerződésekkel ellentétben - az állandó fejlődés állapotában vannak. Ezt követően a jogi viták rendezésére egy olyan hatóság létrehozását tervezték, amelynek az Európai Bíróság bevonásán alapuló megoldásokat kellett volna előtérbe állítania. Az EU nézőpontjából egy ilyen intézményi megállapodás Svájc további belpiaci integrációjának és ezzel az áramegyezménynek az előfeltétele volt. Ám a tagállamok a svájci népszavazást követően az intézményi megállapodáshoz szükséges tárgyalási mandátumról szóló döntést elnapolták, bár az Uniónak is érdeke, hogy a Bernnel folytatandó tárgyalások előtt szabaddá váljon az út, mivel megállapodás nélkül előrelátható, hogy jogi viták alakulnak ki, amennyiben Svájc a bevándorlás mennyiségi korlátozásának rendszerét ténylegesen bevezeti. Az EU szempontjából az Unióhoz fűződő kétoldalú kapcsolatok komplexitásának csökkentése nem csak Svájc esetében szükségszerű. Azok az analóg mechanizmusok, amelyek az uniós jog megvalósításáról, a konfliktusok rendezéséről vagy éppen a szerződések ellenőrzéséről gondoskodhatnak, olyan európai mikroállamok kapcsán is fontosak lehetnek, mint Andorra, Monaco vagy San Marino. További kérdés, hogy az Európai Gazdasági Térség életképes marad-e, amennyiben egy érintett ország a belépés mellett döntene. A Svájccal kialakítandó intézményi megoldások rendszere ebben az esetben is egy olyan alkalmazható alternatíva lenne, amelyet az EU az EGT-ben maradó néhány állam számára ajánlhatna fel. Egy másik megvizsgálandó terület az Európai Uniónak a Törökországhoz vagy Ukrajnához fűződő viszonya. Ezeknek az államoknak európai perspektívát kell nyújtani, bár az EU a belépési opciójuktól még tartózkodik. Az is kérdés lehet, hogy milyen státussal rendelkeznének az esetleges új államok (Ka- talónia, Skócia) vagy a vonakodó tag, Nagy-Britannia, amennyiben a kilépés mellett döntene. Annak a lehetőségét is meg kellene vizsgálni, hogy ezeket a meglehetősen heterogén államokat milyen egységes játékszabályok alapján lehet a belpiac kereteibe integrálni. Végül azt is végig kellene gondolni, hogy milyen következményekkel „büntethetnék", ha ezek az államok korlátoznák az európai belpiac olyan alapvető „szabadságait", mint a munkaerő szabad áramlása. Az euróválság az Uniót már eddig is két, ha nem három sebességre kényszerítette, és számos jel mutat arra, hogy az eurózóna tagjai az együttműködésüket tovább fogják mélyíteni. Ám az Európai Unió magállamai és a periferikus belpiaci résztvevői közötti intézményi kapcsolatok kérdésében még meglehetősen homályosan láthatunk. Ezért a bevándorlás lehetséges svájci korlátozása révén nem csupán egyszerű tesztesettel kerülünk szembe, hanem az EU képességeinek egyfajta gyakorlóterepével is a tekintetben, hogy miként lehet a különböző integrációs „fokozattal" rendelkező államokhoz fűződő intézményes kapcsolatokat stabilizálni.36 192 Külügyi Szemle
