Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS SVÁJC KONFLIKTUSA - Kiss J. László: Népszavazás után, népszavazás előtt - Svájc és az EU konfliktusa
Népszavazás után, népszavazás előtt A 26 kantonból álló svájci szövetségi államban a kantonoknak messzemenő autonómiájuk van. Mindegyiknek saját alkotmánya és kormánya, saját parlamentje és bírósága, valamint saját rendőrsége van. Ebből következik a legkülönbözőbb jogi normák sokfélesége. Ezeket a leggyakrabban kantonok közötti egyezmények (konkordátumok), ritkábban szövetségi törvények útján harmonizálják annak érdekében, hogy Svájc politikai-gazdasági egységként működhessen. Az összehasonlító politikatudomány a svájci rendszert a konszenzusdemokrácia mintájaként, a hagyományos versenydemokrácia ellenmodelljeként, ún. konkordanciademokráciaként1 tartja számon, amely a konfliktusokat egy kulturálisan megosztott társadalomban, tárgyalásokkal és kompromisz- szumokkal, valamint mind nagyobb számú szereplő bevonásával oldja meg, és ilyen módon a politikai kettészakadás veszélyének is gátat vet. A svájci politikai rendszer - minden más rendszerrel összehasonlítva - különleges stabilitásával tűnik ki: a kormány és az ellenzék közötti hatalomváltás gyakorlata nélkül működik. A négy párt - a nemzeti-konzervatív Svájci Néppárt (SVP), a középpártnak tekinthető Szabadelvű Párt (FDP) és Kereszténydemokrata Párt (CVP), valamint a Szociáldemokrata Párt (SP) - valójában egyetlen nagykoalíciós kormányt alkot, amely a parlamentben a mandátumok háromnegyedére támaszkodhat, és mint ilyen, alig változó összetételében a svájci történelem immáron csaknem öt évtizedét meghatározza. A pártok a munkájukat a választások előtt és után minden nagyobb változás nélkül folytathatják, mivel a parlamentben tulajdonképpeni ellenzék nincs. A képviselőknek így nem szükséges (a hagyományos versenydemokráciák szokásos gyakorlata szerint) az „ellenzék versus koalíció" törésvonalai mentén egymástól elhatárolódniuk. A föderalizmus és a közvetlen demokrácia nem kedvez a nagy változásoknak. Ez a politikai rendszer a politikai konkordancia szellemében inkább az átlátható és szerény állam működésének, továbbá az egyes régiók és társadalmi csoportok közötti érdek- egyeztetésnek nyújt támogatást, és politikai-kulturális mozgásteret biztosít a különböző nyelvi csoportoknak. A svájci politikai rendszer az időközben legerősebbé vált Svájci Néppárt, a stagnáló baloldali-zöld erők, valamint a közvetítőként meggyengült polgári közép pártjainak viszonya alapján ma már polarizáltabbnak tűnik, mint korábban, ám a politikai spektrum egészét átfogó kormányzati koalíciókon alapuló konkordancia rendszere fennmaradt. Ennek oka a népi kezdeményezések, a népszavazások intézményi kényszereiben rejlik. Ebben a rendszerben ugyanis a vita tárgyát képező kérdések tekintetében az ellenzék szerepét nem a pártok, hanem a - népszavazásokon a kezdeményezést magához ragadó - nép tölti be. A közvetlen demokrácia nagy döntési kockázatai a pártokat együttműködésre kényszerítik, mind kormányzati, mind parlamenti szinten. Egyetlen párt parlamenti ellenzéki politikája számára kevés a mozgástér. Ilyen feltételek között nem valószínű a föderalizmus, a kétkamarás parlamenti rendszer és a kisebbségvédelem politikai kultúrája által formált svájci konszenzusdemokrácia megváltozása.2 2014. tavasz 177
