Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - NÉMET KÜLPOLITIKA ÉS EMLÉKEZÉSKULTÚRA - Hausmann Róbert: Emlékezéskultúra a német-izraeli kapcsolatokban - A "normalizálhatatlan kapcsolat normalizációja" és alakulása 1990 után
Emlékezéskultúra a német-izraeli kapcsolatokban Államoknak, hogy az a nyugat-németországi raktáraiból fegyvereket szállítson a szorongatott Izraelnek.73 A kapcsolatokban bekövetkező elhidegülés azonban nem csak ennek volt tulajdonítható. Brandt kancellársága idején még létezett egyfajta Izrael felé tanúsított „vezeklés", melynek koncepciójában a kancellár testesítette meg a történeti politika, míg külügyminisztere, Walter Scheel az ún. demonstratív normalitás elvén keresztül a napi politika képviseletét. Ez az állapot akkor változott meg, amikor a német kancellári széket Helmut Schmidt, az izraeli kormányfői pozíciót pedig Menachem Begin foglalta el. A két politikus rossz személyes kapcsolatát erősítette, hogy az említett német „vezeklés" érezhetően megszűnt, és a német külpolitikában uralkodó lett a napi politika szerepe. 1974-ben, az ENSZ közgyűlésén a palesztin önrendelkezés támogatására szólította fel az országokat az NSZK ENSZ-nagykövete, Rüdiger von Wechmar is, ami Izrael számára elfogadhatatlan volt. A német-izraeli partnerség hidegháborús krónikájának legsötétebb időszakára ezt követően, 1980-82 között került sor. A hároméves válságidőszak kezdetén Helmut Schmidt és külügyminisztere, Hans-Dietrich Genscher arról határozott, hogy Szaúd-Arábiának Leopárd II típusú tankokat fognak eladni. Viszont 1982 májusában a Bundestag megakadályozta a német harckocsik szaú- di földre szállítását, mivel a német fegyverszállítások nagymértékű liberalizálását és a konkrét esettel kifejezésre juttatott Izrael-ellenes politikát a német képviselők többsége elutasította. Azonban már a lehetőség felmerülése is elmérgesítette Schmidt és Begin viszonyát.74 Schmidt végül 1981 májusában, a Bundestagban mondott beszédében ismerte el, hogy Auschwitz öröksége nem árnyékolhatja be a német-izraeli kapcsolatokat.75 A kapcsolatok „normalizálhatatlan" jellegét erősítette meg 1984-ben Ronald Reagan- nek és Helmut Kohlnak abban a bitburgi katonai temetőben tett látogatása, ahol számos SS-tiszt sírja is található. Szintén a „normalizálhatatlanság" jelenségcsoportjába sorolható a holokauszt egyedülállóságáról szóló, 1986-ban kezdődött német történészvita kibontakozása.76 Annak ellenére, hogy Kohl kancellársága alatt a német-izraeli reláció egy új típusú vitalitást nyert, továbbra is megfigyelhetőek maradtak a kapcsolat szenzi- tivitására utaló események. 1988. november 10-én, a zsidók elleni hitleri pogrom 50. évfordulóján, a CDU parlamenti frakcióvezetője, Philipp Jenninger beszédében alapvető különbséget tett a „zsidók" és a „mi, németek" között. Ezzel bebizonyította Jenninger, hogy világszemléletében a faji sztereotípiák továbbra is élnek.77 Nem utolsósorban a „normalizálhatatlanság" negatív dimenziójának példája a német újraegyesítés körül kibontakozott vita is.78 Az egyesülés kapcsán merült fel a kérdés, hogy vajon a két német állam eggyé olvadása a német „normális identitás" helyreállását vagy a „német külön út" új formában való megjelenését fogja-e jelenteni. 2014. tavasz 157
