Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - A NÉMET ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG LÉTREJÖTTE - Pócza Kálmán: Politika és alkotmánybíróság: a Bundesverfassungsgericht létrejötte
Politika és alkotmánybíróság volna, hogy egy tartomány megtagadja a szövetségi törvényhozás által elfogadott törvény végrehajtását, bojkottálja a referendumot, ami súlyos dezintegrációs folyamatokat indíthatott volna el. Jobb esetben is precedenst teremtett volna más tartományok számára, ha azok más ügyben valamilyen okból kifolyólag nem akartak volna végrehajtani egy, a szövetségi törvényhozás által elfogadott törvényt.73 Habár ebben a konfliktusban nem az alkotmánybíróság és a kormányzat állt egymással szemben, az alkotmánybírák a későbbi státuszuk kapcsán már fontosnak tekintett alapelveket rögzítettek rögtön az első ítéletben, amelyek végül hivatkozási alapként szolgálhattak a kormányzattal szembeni csatározások során is. Az alkotmánybírák 1951. szeptember 8-án egy olyan döntést hoztak, amely szerint a népszavazást nem lehet megtartani addig, amíg érdemi döntés nem születik az ügyben. Ennek a határozatnak Wohleb még kifejezetten örült. Nem úgy az 1951. október 31-i tartalmi döntésnek, amely végeredményben szabad utat engedett a referendumnak. Utólag derült ki, hogy a szenátus tizenkét tagjából hat támogatta, hat pedig elutasította Wohleb beadványát, ami az akkori szabályok értelmében a beadvány elutasítását vonta maga után. Azaz az elutasítás nem is szűk többséggel, hanem szavazategyenlőséggel történt. Ráadásul az alkotmánybírák érvelése ma már nehezen tarthatónak tűnik, alkotmányjogilag ugyancsak kétséges, hogy a helyes döntést hozták-e meg.74 A döntés lényege azonban az utókor szempontjából nem is annak tartalmában keresendő, hanem azokban az elvekben, amelyeket az alkotmánybírák az indoklásukban megfogalmaztak: deklarálták ugyanis, hogy ha az alkotmánybíróság alkotmányellenesség okán megsemmisít egy törvényt, akkor sem a szövetségi, sem a tartományi törvényhozás nem hozhat azt követően hasonló jellegű törvényt. A bírák megállapították továbbá, hogy az alaptörvény egyes rendelkezései csak a többi rendelkezéseinek a figyelembe vételével értelmezhetőek, nem pedig kizárólag önmagukban. Harmadrészt a bírák deklarálták, hogy a törvényhozást, sőt még magát az alkotmányt is egy magasabb törvény köti. Egyes szerzők szerint ezek az alapelvek olyan jelentőséggel bírtak, hogy az alkotmánybíróság első döntése csakis a „Marbury vs. Madison"-ügy fontosságához és hatásához mérhető.75 Ugyanakkor az ügynek az alkotmánybíróság szempontjából pozitív sajtóvisszhangja jó alapot nyújtott a későbbi viták során arra, hogy a közvélemény szimpátiáját viszonylag gyorsan elnyerjék, és kényes döntések esetén is meg tudják azt tartani.76 Márpedig az alkotmánybíróság hatalmának szinte egyelten, majdnem kizárólagos forrása a közvéleménynek a belé vetett bizalma. Miközben azonban az európai védelmi erő felállításról szóló, a közvéleményben is feltűnést keltő, első nagy konfliktust generáló - Adenauernek nagyon nem tetsző - döntésüket meghozták a bírák (1952. december 8.), a közvéleményt kevésbé érdeklő, ám az alkotmánybíróság későbbi presztízsét és sorsát annál inkább meghatározó csatát kellett megvívniuk a bíráknak az igazságügyi miniszterrel és Adenauerrel. Ráadásul az ún. „státuszvitában" nem is támaszkodhattak a közvélemény kialakuló szimpátiájára, 2014. tavasz 125
