Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - MAGYAR-TÖRÖK KAPCSOLATOK - Hóvári János: A 21. századi Törökország új utakon
Hóvári János az elmúlt tíz évben - a nyugat-balkáni és a fekete-tengeri viszonyokat leszámítva - inkább romlott a helyzet, mint javult volna. így Törökország, ha akarta, ha nem, biztonságpolitikai értelemben is stabilizációs erőközponttá vált. S ezt a szerepet nemcsak a térség egyik fontos államaként kell betöltenie, hanem a NATO egyik meghatározó tagországaként is. Az utóbbi szerep jelentős súlyt ad Törökországnak a térségben, de felelősséget is ró rá. Ankarának úgy kell döntéseket hoznia, hogy azok egyszerre legyenek törökök és atlantiak, s ha lehet, még euroatlantiak is. Az előbbiek alapján nyilvánvaló: nem véletlen, hogy a nemzetközi közösség figyelme az elmúlt évtizedben sokkal inkább Törökországra terelődött, mint korábban. Egy rossz külpolitikai lépés Ankarában sok gondot okozhat a világban. De az is igaz, hogy Törökország és a nemzetközi közösség meghatározó tényezőinek közös akarata sok ügyet vihetne előre a három kontinens találkozási pontjában. Ankara a következetes és igen komolyan vett globális nyitásával, s a nemzetközi szervezetekben az elmúlt években mutatott aktivitásával a nemzetközi közösségben egyértelműen bizonyította: a török vezetés tudja, mi a szerepe és felelőssége a térségét illető regionális biztonság megőrzésében. Több mint két év távlatából már nem kétséges, hogy az arab világban 2010 decemberében történelmi változás kezdődött el, amely mind ez ideig a meglepő fordulatok sorát hozta, s Szíriában véres és tragikus polgárháborúba torkollott. Eszak-Afrika és a Közel-Kelet átrendeződése, új tényezők térnyerése és egy sajátos, a hagyományok újraértelmezett szegmenseire is jócskán építő modernizációs folyamat indult el, még akkor is, ha abból egyelőre kevés látszik. Megítélésem szerint ebben is erősebb az egyes társadalmaknak az átfogó változtatásra vonatkozó igénye, mint csupán a korábbi politikai keretek széttörése, azaz mint amit a térségnek a politikai iszlám mellett elkötelezett politikusai mind ez ideig megvalósítani tudtak. Egyelőre nem tudjuk, az arab világ változási hulláma földrajzilag meddig terjed, s a végén politikai, civilizációs és modernizációs értelemben hová vezet. De azt sem, hogy az „arab tavasz" keretében megindult szunnita öntudaterősödés miként tudja kezelni ennek a síita párját, ám ugyanez a kérdés fordítva is. Törökország számára ezek a problémák az elkövetkező éveket illetően meghatározóak. Sőt, ennél többek: súlyosak, mert három fontos szomszédos ország jelenét és jövőjét határozzák meg: Szíriáét, Irakét és Iránét. A török külpolitika az elkövetkező években, ha akarja, ha nem, kénytelen sokkal jobban délkeletre és keletre fordulni, s új és jövőt építő megállapításokkal előállni a közel- és közép-keleti válságokat illetően, mint azt a köztársaság történetében bármikor tette. Ehhez szükséges a NATO- és az EU-tagállamok megértése és támogatása, de a nemzetközi közösség minden fontos szereplőjének konstruktív együttműködése is alapvető kérdés - sokkal inkább, mint bármikor korábban. Köztudott, hogy Szíria, Irak és Irán problémái nem csupán Törökországot érintik, hanem a 21. századi globális biztonságpolitikai összefüggésrendszer egészét is. Ebben nem lenne ildomos Törökországot magára hagyni. Szerencsére erről nincs is szó. 8 Külügyi Szemle
