Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - KATONAPOLITIKA ÉS NONPROLIFERÁCIÓ - Kis-Benedek József: A Közel-Kelet katonai sajátosságai
Kis-Benedek József Az arab országokban történt változások hatása a fegyveres erőkre A kérdésnek két oldala van: egyrészt a fegyveres erők szerepe a változásokban, másrészt megközelíthető úgy is, hogy milyen változásokat hozott, illetve milyen változások várhatók a fegyveres erőknél a bekövetkezett politikai események után. Itt is ki kell emelni, hogy a kérdés országspecifikus. Az eltéréseknél olyan tényezők számítanak, hogy milyen előnyöket élveztek a fegyveres erők tagjai, hogyan kötődtek az adott uralkodóhoz, törzshöz vagy éppen vallási csoporthoz, milyen az állomány összetétele, milyen katonai szervezeteket hoztak létre, vannak-e külföldi zsoldosok, stb. Általában elmondható, hogy a fegyveres erők a hatalom kiszolgálói, ennek megfelelően számos előnyt élveztek a tagjai, nyilvánvalóan leginkább a vezetői állomány. A legmagasabb szintű vezetők szigorúan kötődnek a rezsimhez (Líbia, Szíria, Jemen, Bahrein), gyakran családi kapcsolatokon keresztül is. Ezek a vezetők igyekeztek megakadályozni a fegyveres testületek dezorganizálódását, illetve azt, hogy az alacsonyabb szintű parancsnokok átálljanak, esetleg külföldre távozzanak. Ezért volt fontos figyelmeztető jelzés Líbiában és Szíriában is, amikor a katonai vezetők egyre nagyobb számban álltak át. Fontos szerepet játszott a változásokban a reguláris haderő, a biztonsági szolgálatok, a paramilitáris erők, a rendőrség és a milicisták közötti ellentét is. Tunéziában például érzékelhető volt a Ben Alihoz kötődő Köztársasági Gárda és a reguláris hadsereg közötti ellentét. De Egyiptom esetében sem jelenthetjük ki, hogy a hadsereg kiállt volna Mubarak mellett. A felkelés első napjaiban a hadsereg nem támogatta a rendőrséget sem. Szíriában az a tény, hogy Aszad elnök a hadsereget a lakosság ellen vetette be, számos katonát dezertálásra késztetett. A hadsereg középvezetői része és maga az állomány is érzékelte a lakosság problémáit, ezért inkább a „néppel" volt, mint a rezsim vezetésével. Ezért tapasztalhattuk azt, hogy Tunézia és Egyiptom esetében a hadsereg a viszonylag gyors változások mellett volt. Ugyanakkor Líbia és Szíria kapcsán azt láthattuk, hogy a szerveződő ellenállók a hadsereg tagjainak átállásával fokozatosan megerősödtek; persze nem hagyható figyelmen kívül az intenzív és hatékony külföldi támogatás sem. Ennek hiányában komolyabb ellenállás létrejöttével aligha számolhattunk volna. A nehézségek akkor kezdődtek, amikor az újonnan létrejött erők szembe találták magukat a szervezett katonai alakulatokkal, például Líbiában vagy (különösen) Szíriában. Nem sikerült szervezett ellenállást megvalósítani Jemenben, mert Saleh elnök családtagjai irányították a különleges erőket. Bahreinban a haderő szintén hű maradt a királyi családhoz, így az ellenzéknek esélye sem volt a szervezkedésre. Algériában, ahol a hadsereg a rendszer támogatója és komoly gazdasági előnyöket élvez, az ellenzék nem tudott fellépni. A történésekből a legtöbb országban azt a következtetést vonták le, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a biztonsági szolgálatok és a hadsereg tagjainak jólétére. Az öbölállamokban, Algériában, Marokkóban és Jordániában javították a szolgálat körülményeit és emelték a fizetéseket. Szaúd-Arábiában a biztonsági 82 Külügyi Szemle
