Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Norberto Fuentes: Fidel Castro önéletrajza (Buday Barbara Katalin)
Norberto Fuentes: Fidel Castro önéletrajza ezt meg helyette, s valószínű a vezér sem írhatta volna meg jobban. Ennyire őszintén semmiképpen sem. A szerző Castro álarcát magára öltve ír az ikonikus, pólókra nyomott mintaként megjelenő, mitologikus figuráról, akinek brutalitása néhol visszataszító lehet az olvasó számára. Ugyanakkor az első két fejezet elolvasása után úgy érzi az ember, hogy már nem Fuentes, hanem Castro gondolatait követi nyomon. Az író állítása szerint minden esemény történelmileg alátámasztott; rengeteg utalás található a nemzetközi színtér akkori állapotára is. A regény elején megismerhetjük a kisvárost, Biránt, ahol a gyermekkorát töltötte Fidel, a spanyol ültetvénytulajdonos fia, aki később jogi egyetemi tanulmányait a Havannai Egyetemen kezdte meg. Az első könyvben, amely az 1926. augusztus 13-tól 1959. január 1-jéig (Castro születésétől Fulgencio Batista diktátor elmeneküléséig) terjedő időszakot öleli fel, arról olvashatunk, hogyan lett Castro egy fegyveres banda tagja az egyetemen, hogyan vezetett sikeres támadást a Moncada laktanya ellen 1953-ban, ahol letartóztatták és bíróság elé állították. Fuentes ír Castrónak a szabadulása utáni mexikói útjáról, majd az 1956-os gerillaháború elindításáról. Már ekkor egy profi politikusi életút bontakozik ki az olvasó előtt. A második könyv 1959. január 1-jétől mutatja be az eseményeket, egészen 2001. augusztus 13-ig. Részletesen kitér a köztársaság államapparátusának szétverésére, a forradalmi erők hatalomra kerülésére, a szovjet kapcsolatokra, az Egyesült Államokkal való konfliktusokra. Fidel Castro a társadalmi igazságtétel híve volt már Fulgencio Batista megdöntése (1958) előtt is (egyes elemzők szerint eredendően nacionalista gondolkodású, nem tudatosan lett kommunista).1 A kubai cukornádtermelés amerikai cégek tulajdonában volt, melyektől Fidel szeretett volna megszabadulni - ez volt az egyik oka a kiemelkedően nagy támogatottságának. A gazdaság államosítása után került szembe az USA-val. A hatvanas évek fő célkitűzése a szuverenitás erősítése volt, és már ekkor megindult a Moszkva felé fordulás. Ez mindkét fél számára előnyös volt, mivel Kuba támaszpontot jelentett az amerikai kontinensen, Castro pedig fegyvereket és földgázt is kapott a Szovjetuniótól. „A kommunizmus tette lehetővé számomra, hogy bevigyem az országot a történelemfősodrába. Vagy pontosabban: lehetővé tette, hogy Kuba szerepet kapjon az egyre éleződő hidegháborúban." (357. o.) A Castro-rezsim eltért a többi latin-amerikai országban lévőtől, azokban ugyanis a vezetők puccsal jutottak hatalomra a populista kormánnyal szemben (Argentína: Juan Domingo Perón, 1944; Brazília: Getúlio Vargas, 1930).2 Castro forradalma sui generis volt, hozzá foghatóra még soha nem volt példa a történelemben. A Fuentes által jól érzékeltetett machiavellista filozófiája - a cél szentesíti az eszközt - ellenére megvolt a saját belső logikája a katonai és hírszerzési stratégiák kidolgozásában. A Disznó-öbölben aratta az első győzelmet Amerika felett: ekkor már világos volt az USA számára, hogy nem lesz könnyű megszabadulni Fideltől. Eközben a kubai-szovjet kapcsolat egyre szorosabbá 2013. tél 183
