Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - TÖRÖKORSZÁG MINT REGIONÁLIS HATALOM - Csicsmann László - N. Rózsa Erzsébet: A Török Köztársaság az átalakuló Közel-Keleten
A Török Köztársaság az átalakuló Közel-Keleten követően - diplomáciai frontot nyitott Izraellel szemben, amely a török-izraeli kapcsolatok mélypontjához vezetett. Közvetlenül az arab tüntetések kirobbanása előtt a török kül- és külgazdaság-politika meglehetősen sikeresnek tűnt. Kérdéses azonban, hogy az „arab tavasz" következtében felgyorsult változások hogyan érintették Törökország pozícióit. Törökország az arab világban zajló eseménysorozatra reálpolitikai érdekeinek és normatív értékeinek együttes figyelembevételével reagált, országonként eltérő módon.48 Míg Egyiptom és Tunézia esetén az autoritárius vezetők eltávolításában és általában a politikai átmenetben volt érdekelt, addig a gazdasági érdekeltség következtében Líbia, illetve a közös határ miatt Szíria esetén a kezdetek kezdetén vonakodott a felkelők támogatásától. Bizonyos kivárási időszak után azonban a török külpolitika mindkét esetben a felkelők oldalára állt. Törökország a felkelők és az ellenzéki erők körében igen jelentős népszerűségnek örvendett szinte valamennyi arab államban, ez azonban 2013 elejére visszaszorulni látszik. Az „arab tavasz" a Davutoglu-koncepció szempontjából jelentős kihívás a török külpolitika számára. Törökországnak az arab világban jellemző népszerűségéből nem következik a térségben megszerzett stratégiai pozícióinak megtartása, illetve bővítése. Míg a felkelések előtt főként három nem arab állam játszott szerepet a közel-keleti hatalmi egyensúlyban, addig az „arab tavasz" következtében az arab államok súlya növekedőben van. Mindenekelőtt Egyiptom, illetve Szaúd-Arábia és Katar vált olyan hatalmi központtá, amelynek hatása számos ponton érintheti Törökország arab világbeli befolyását.49 A török állam abban érdekelt, hogy a térség fontosabb hatalmaival stratégiai viszonyt alakítson ki, és valamennyi vitás kérdésben az övé maradjon a közvetítő szerep. Törökország számára tehát nem előnyös, ha a térségben új erőközpontok alakulnak ki, mert az átrajzolhatná a térség stratégiai viszonyait. Az elmúlt években azonban nemcsak a térség belső viszonyai alakultak át, hanem a külső feltételrendszer is. A szakértők egy olyan új Közel-Keletről beszélnek, ahol az Egyesült Államok már csak az egyik befolyással bíró hatalom a sok közül (posztamerikai Közel-Kelet). így a regionális erőviszonyok átalakulásában a hatalmi központok egymáshoz viszonyított súlya egyrészt kiegyensúlyozottabbá válik, másrészt átrendeződik: új szövetségek jönnek (jöhetnek) létre, miközben más, a térségen kívüli államok is ismét pozícióhoz jut(hat)nak. Ebben a kapcsolatrendszerben Törökország kétségtelen előnye, hogy mind a régi (nyugati világ), mind a „régi-új" (Kína, Oroszország) szereplőkkel jó kapcsolata van. A „zéró probléma a szomszédokkal" külpolitika ebben a vonatkozásban lehetővé teszi, hogy az ország továbbra is meghatározó regionális szereplő maradhasson. 2013. tavasz 75
