Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - TÖRÖKORSZÁG MINT REGIONÁLIS HATALOM - Csicsmann László - N. Rózsa Erzsébet: A Török Köztársaság az átalakuló Közel-Keleten
A Török Köztársaság az átalakuló Közel-Keleten konfliktusokban.14 Közvetítői hitelességének és legitimációjának alapja a nyíltan vállalt iszlám értékrend és az iszlám szolidaritást tükröző külpolitika. Az AKP és a Török Köztársaság új, a korábbiaknál sokkal ambiciózusabb, az iszlám szolidaritást sem nélkülöző, azonban alapvetően realista szemléletet tükröző külpolitikáját a második AKP-kormány külügyminiszterének, Ahmet Davutoglunak a „nulla probléma a szomszédokkal" elmélete alapozta meg. Eredményeként - az oszmán-török birodalom felbomlása óta először - Törökország mind az arab politikai elit, mind az arab közvélemény szimpátiáját elnyerte és élvezte,15 ami jelentős mértékben hozzájárult a török pozíciók politikai, gazdasági és kulturális megerősödéséhez a Közel-Keleten. Törökország regionális hatalommá vált. Ahmet Davutoglu koncepciója szerint Törökországot globális hatalommá teheti, ha összekapcsolja azon régiókat, amelyek környékén fekszik. Az ország mind Európa, mind pedig a Kaukázus, a Balkán, a Közel-Kelet és Közép-Azsia meghatározó politikai szereplőjévé kíván válni, s e folyamatban a legfontosabb szempont a stabilitás. Törökország abban érdekelt, hogy e térségekben ne a versengés, hanem az együttműködés szellemében gondolkodjanak róla. A Davutoglu-féle koncepció tehát külön figyelmet szentel a Közel-Keletnek, ahol a török külpolitika céljai között szerepel - többek között - a fegyveres konfliktusok megoldása, mindenekelőtt a palesztin és a kurd kérdés rendezése, továbbá szoros gazdasági kapcsolatok építése és nem utolsósorban az ún. török modell terjesztése. Davutoglu az alábbiakban fogalmazta meg a török külpolitika lényegét: „Meg akarjuk mutatni a szomszédainknak, hogy ugyan lehet, hogy néhány ponton nem értünk egyet, de újra integrálódnunk kell, mert a sorsunk azonos";16 ugyanakkor elutasítja azokat a kritikákat, amelyek neooszmanizmussal vádolják azt. Véleménye szerint a török külpolitikának két állandó eleme van: a történelem és a geopolitika. Törökország tehát nem tagadhatja meg az oszmán múltat, ugyanakkor a jelenkori politikájában teljesen más célokkal és más eszközökkel építi kapcsolatait a szomszédságában. A törökök közel-keleti megítélésének változása azonban nem közvetlenül az iszlám értékeket és szolidaritást felvállaló kormányzat politikájával, hanem a - részben ebből eredeztethető - Izraeltől való, látványos elemeket sem nélkülöző eltávolodással függ össze. Emlékezetes, hogy 1996-ban a két állam katonai együttműködési megállapodást írt alá17 - melyet Törökország általában alul-, míg Izrael felülértékelt, stratégiai szövetségnek nevezve azt -, ami megerősítette az arab országok és közvélemény törökök iránti bizalmatlanságát. Mindez kiegészült a két hadsereg közötti együttműködésekkel, katonai felszerelések és berendezések felújításával, stb. Ez utóbbiak meglétét az Egyesült Államok, Izrael és az elemzők egy része még jóval a török-izraeli viszony megromlása után is garanciának tekintettek arra nézve, hogy a két ország szakítása nem lesz teljes. Azonban az eltávolodás jelei már a 2006-os libanoni háború idején megmutatkoztak, s a szakítás a második Erdogan-kormány hivatalba lépésétől kezdve egyre 2013. tavasz 61
