Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 3. szám - ESEMÉNYNAPTÁR - 2013. július 1.-szeptember 30.
Külpolitikai eseménynaptár SZEPTEMBER Szeptember 6-7. Litvánia/Európai Unió: Martonyi János külügyminiszter az Európai Unió soros elnökségét betöltő Litvánia fővárosában, Vilniusban részt vett az uniós külügyminiszterek informális ülésén. (Az augusztus 21-i vegyifegyver-támadás miatt elsősorban Szíriáról folyó tanácskozáson jelen volt John Kerry amerikai külügyminiszter is.) Szeptember 15-18. Vietnam: Hivatalos látogatáson Magyarországon járt Truong Tan Sang vietnami államfő. Megbeszélést folytatott Ader János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor kormányfővel, Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével, valamint Tarlós Istvánnal, Budapest főpolgármesterével, s találkozott Mesterházy Attilával, az MSZP elnök-frakcióvezetőjével. A látogatás alkalmával több kétoldalú egyezményt is aláírtak: nukleáris, vízügyi, egészségügyi, büntetőjogi és sport-együttműködési megállapodásokat, a 2013-2015 közötti időszakra szóló kulturális munkatervet, továbbá Budapest és Hanoi közötti együttműködési megállapodást. A vietnami államfő felszólalt a magyarvietnami üzleti fórumon. Szeptember 16-án Martonyi János külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Pham Binh Minh vietnami külügyminiszterrel. Szeptember 17. Írország: Hivatalos látogatást tett Magyarországon Paddy Burke, az ír szenátus elnöke. Találkozott meghívójával, Kövér László házelnökkel, valamint Orbán Viktor kormányfővel is. Szeptember 17-18. Szlovénia: Jankó Veber, a szlovén parlament elnöke hivatalos látogatást tett Magyarországon. 17-én mások mellett a magyarországi szlovén szervezetek vezetőivel találkozott Szentgotthárdon. 18-án részt vett a budapesti szlovén-magyar üzleti fórumon, Ader János államfővel, Orbán Viktor kormányfővel, valamint Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével tárgyalt, és találkozott Martonyi János külügyminiszterrel is. Szeptember 19. Szlovákia: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szlovákiába látogatott. Révkomáromban megbeszélést folytatott Anton Marek polgármesterrel, majd virágot helyezett el Esterházy János mártír politikus emléktáblájánál. Nyárasdon részt vett a település első írásos említésének 900. évfordulóján rendezett ünnepségen. Szeptember 20-21. Olaszország/Vatikán: Ader János köztársasági elnök a Vatikánba és Rómába látogatott. Magánkihallgatáson fogadta őt Ferenc pápa, találkozott Tarcisio Bertone bíboros, szentszéki államtitkárral, majd fogadta Giorgio Napolitano olasz államfő. Ader János 21-én a Szent István-házban tett magánlátogatása keretében a római magyar közösség tagjaival találkozott. Szeptember 24. Ukrajna: Mikola Azarov ukrán kormányfővel tárgyalt Kijevben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Megbeszélésein Magyarország támogatásáról biztosította Ukrajna európai integrációs törekvését. 206 Külügyi Szemle