Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Türke András István: Az európai biztonsági és védelmi politika (Benkes Mihály)
Türke András István: Az európai biztonsági és védelmi politika hivatottak megszüntetni. A szerző tüzetesen feldolgozta a folyamat során keletkezett dokumentumokat, az egyes krízishelyzetek hatásait és visszahatásait. A kötet szakmai értékét növeli a jogi és intézményi integráció fejlődését összefoglaló fejezet (193-238. o.). A szerző a 2008. január 31-én aláírt lisszaboni szerződésben (.Politicjue étrangére et de sécurité commune, PSDC) foglaltakkal zárja a kérdéskör ismertetését. Ebben - a megelőző évek közösségi kudarca (1. az európai alkotmányozási processzus sikertelenségét) ellenére - a PSDC érvényességét és perspektivikus jelentőségét emeli ki. A kötet amellett, hogy pontos és hiteles leírást ad a félévszázadnyi védelmi-biztonsági fejlődésről, visszatérő módon keresi a választ arra az időszerű kérdésre, hogy az EU a 21. századi nemzetközi rendszerben hogyan tudja magát pozícionálni - mind „politikai hatalomként", mind gazdasági centrumként? Bizonyító erejű tudományos munka révén argumentálja a szerző, hogy az Unió sikeres transzformációja a záloga annak, hogy a sebezhető, fejlődési-növekedési krízisben lévő, szociális, jogállami és emberjogi anomáliáktól sújtott országok és népek eséllyel oldhassák meg a biztonsági és modernizációs feladataikat. A szerző erénye, hogy az első rész V. fejezete a kelet-európai tagállamok közül Magyarország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság integrációjának problematikáját is bemutatja. A recenzens lehetősége, hogy a maga olvasatában értékelje a szerző produktumát, jelezve, hogy az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája (a kezdeti évektől eltekintve) jelentős rendszerbeli fejlődésen ment át. Nagy változásra került sor a ke- let-közép-európai szovjetizált rendszerek összeomlásakor, amikor az EU elsődleges feladatának tekintette az érintett országokban a demokráciába és a piacgazdaságba való átmenet segítését. Ez a külpolitika a 2004-es bővítést követően új „eszközzel", az európai szomszédságpolitikával (European Neighbourhood Policy, ENP) gyarapodott. Az ENP célkitűzése szerint történelmi szükségszerűségként jelentkezett az EU határain túli szomszédos államok politikai, gazdasági reformjainak elindítása, a velük való koherens politika megvalósítása a stabilitás és a biztonság megerősítése útján. Ez a kurzus a problémák mérséklésén, valamint a kapcsolatok szorosabbá tételén túl a szomszédos államok európaizációját célozta. (Lásd az ENP stratégiai dokumentumát, amely a partnerországok folyamatos ellenőrzését, megfigyelését és vizsgálatát írta elő.) Érdemes kiemelnünk, hogy az ENP harmadik szempontja, az európaizáció, szándékoltan nemcsak államok, hanem egész régiók kooperációjának erősítése az EU értékeinek, normáinak és irányelveinek keretében. Ez az új eszköz egyszersmind a kibővülő EU biztonsági érdekét is szolgálta. A szomszédságban kiépített biztonság uniós szintű stratégiai érdeket szolgált. A kibontakozó keleti partnerségi program (Eastern Partnership, EaP) vegyes fogadtatása ellenére is a térségi konszolidációt és a területi integritást biztosította. 2013. nyár 185
