Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Lőrinczné Bencze Edit: Az európai uniós bővítések elmélete és gyakorlata a horvát csatlakozás tükrében (Nagy Milada)
Lőrinczné Bencze Edit: Az európai uniós bővítések elmélete és gyakorlata kritikáját, mivel azok a 2004-es keleti bővítést megnehezítették, és a többi aspiráns alkupozícióját is gyengítették. Az EU új csatlakozási követelményeket támaszt, pedig a 2001. decemberi laekeni csúcstalálkozón kimondták, hogy a csatlakozó országokkal szemben nem lehet állandóan növelni a kívánalmakat. A következő akadályozó tényező az időfaktor. Ugyanis nem mindegy, mikor nyújtja be a csatlakozási kérelmét egy ország. Ha Horvátország két-három évvel korábban teszi ezt meg, másképp alakult volna csatlakozásának története. A szerző a horvát integrációt három - transznacionális, regionális és nacionális - aspektusból elemzi. Horvátország helye az európai térben, múltja, tradíciója és kultúrája mind olyan tényező, amely az uniós csatlakozásra predesztinálja. Az 1990-es években a Balkán polgárháborús instabilitása miatt az Európai Unió nem közeledett a régióhoz, erre csak 1999-ben került sor, de akkor is kiszakította a mediterrán régióból, és létrehozta a Nyugat-Balkánra vonatkozó stratégiáját. Horvátország csatlakozásának folyamata nem vonatkoztatható el ettől a stratégiától. A Balkán integrálása biztonságpolitikai szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír. A kilencvenes évek eseményei is azt támasztják alá - Christopher Patten, az EU külügyi biztosának 2002-ben elhangzott szavai szerint -, hogy ha az EU nem exportálja a stabilitást a Nyugat-Balkánra, akkor ők exportálják az instabilitást az EU-ba.* Maga a régió földrajzi és politikai meghatározása nem esik egybe. A helyzetet még bonyolítja Huntington civilizációs elméletének (kulturális, vallási) törésvonala, amelytől nyugatra terülnek el a latin kereszténység államai (köztük Horvátország is), keletre pedig az ortodox és iszlám országok. A vallási, nemzeti, kulturális ellentétek miatt ütközött nehézségekbe és jelentette a konfliktus kirobbanásának okát az országhatárok meghúzása a múlt század kilencvenes éveiben, s ezek a nehézségek a mai napig sem oldódtak meg teljes mértékben. A Nyugat-Balkán szubrégióban az államok határait egymás ellenében alakították ki, ennek következtében az egymás közötti együttműködés - amit ez EU sürget - ritkán valósul meg. Az uniós csatlakozás nehézsége egyben a Nyugat-Balkán nagyfokú, Kö- zép-Európáénál jóval nagyobb mértékű heterogenitásából is adódik. A „heterogenitás versus egység" kérdéskör vizsgálatakor az a következtetés vonható le, hogy a térség államai, régiói közötti kapcsolatok fejlesztésével jó esélye lehet a megbékélésnek, a háború okozta ellentétek felszámolásának. Az 1990-es évek balkáni háborúit az EU nem volt képes kezelni, nemzetközi összefogásra volt szükség (ENSZ, NATO). A koszovói válság esetében a szeparatizmussal szembenézni kényszerülő EU-tagok (pl. Nagy-Britannia, Spanyolország) a terület kiválása ellen kardoskodtak, míg Németország, Olaszország vagy Dánia épp az ellenkező véleményt osztotta. Az EU által létrehozott stabilitási paktum (1999) legfőbb „erénye", hogy nemzetközi környezetbe helyezte a válsággócot, egyben magára vállalta a megoldást, másrészt felcsillantotta a régió tagállamai előtt a reményt, hogy ha teljesítik a 2013. nyár 181
