Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - EURÓPAI FÖDERALIZMUS ÉS NEMZETKÖZI KULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ EU-BAN - Marján Attila: Az európai föderalizmus kérdésének néhány gazdasági és politikai aspektusa
Az európai föderalizmus hogyan tudja az európai elit elfogadtatni az államközi szövetség szorosabbra fűzését az egyre kiábrándultabb európai állampolgárokkal? 2010 környékén, az alkotmány csendes elhalása, illetve a politikailag sokkal kevésbé feltűnő lisszaboni szerződésbe történő áttranszponálása után éppen a közös pénz fennmaradásába vetett hit megroppanása - amely a gazdasági válságon túl egy elhúzódó integrációs politikai, sőt egyes országokban szociális válságot is előidézett - erősítette fel újra a föderalizmust és a politikai uniót követelő hangokat. 2012-ben Van Rompuy és - még nála is markánsabban - Barroso egyaránt hitet tett a szorosabb európai integráció, a nemzetek föderációjának rendszere mellett. 2013. április 25-én jelent meg a European Council on Foreign Relations (ECFR) honlapján Olivier de France és Nick Witney tanulmánya17 az európai védelempolitikai koordináció hiányáról. A szerzőpáros megállapítja, hogy a tagállamoknak megvan a saját, külön nemzeti biztonsági stratégiájuk, azok általában inkoherensek, nem tartalmaznak eredeti célokat és eszközöket, ráadásul nem számolnak a közös, uniós biztonsági problémák európai szintű kezelésével. Ennek ellenére Brüsszel a mai napig nem újította meg az EU immár tízéves biztonsági stratégiáját. Vagyis az a keret, amely megfelelő stratégiai irányt adhatna a külpolitikai és a biztonságpolitikai erőfeszítéseknek, hiányzik mind az EU, mind - néhány kivételtől eltekintve - a tagállamok szintjén. Ennek politikai szétesés a következménye. A nemzeti szinten, koordináció nélkül végrehajtott védelempolitikai megszorításoknak és leépítéseknek pedig számottevő negatív geopolitikai jelentősége lesz az EU szempontjából. Az Európai Tanács 2013 végén esedékes, védelem- és biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó ülésén ezért Van Rompuynak radikális lépéseket kellene javasolnia az európai hadi kapacitások megosztására és erőteljesebb koordinációjára, sőt részleges összevonására vonatkozóan. A gazdasági koordinációhoz hasonlóan a védelempolitikában is be kellene vezetni az európai szemesztert, és dönteni kellene a közös európai légtérvédelemről. Mindez azonban csak úgy lehetséges, ha mind a 27 tagország - vagy legalábbis a legtöbbjük - képes lesz felismerni, hogy nemzeteik hosszú távú geopolitikai érdekei egybeesnek, és szükség van az erősebb védelempolitikai koordinációra. A tanulmányban megfogalmazott kritikák részben igazak az EU közösnek mondott külpolitikájára is. Az EU a világ legnagyobb gazdasága, a világ legnagyobb kapitalista piaca; GDP-je meghaladja az amerikait, ami igaz a világkereskedelemből való részesedésére is: Európa a világ legnagyobb kereskedője. Szankcionálja Kínát, ha az nem tartja be a dömpingellenes szabályokat, és megbünteti a legnagyobb amerikai cégeket, ha azok megsértik a kartellellenes előírásokat. Európa nem csupán a szülőhazája a modern demokrácia eszméjének, de egyes tagállamai jelentős politikai súlyt is képviselnek a nemzetközi rendben. Nagy-Britannia és Franciaország állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának, és több európai ország rendelkezik komoly hadsereggel és atomfegyverekkel. Európa gazdasági gigász, de politikai törpe, mivel míg az előbbi értelemben többé-kevésbé 2013. nyár 139
