Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Kiss J. László: Politika és percepció: magyar és osztrák (kül)politika az átalakulás éveiben (1988-1991)
Kiss ]. László Először, az 1989. augusztus 24-re virradó éjszakán, azokat az NDK-ból érkezett menekülteket szállították Nyugatra, akik már hetek óta a budapesti nyugatnémet követségen tartózkodtak. A művelet a Vörös Kereszt Nemzetközi Bizottságának égisze alatt zajlott: a cél Bécs volt, ahonnan a menekültek Nyugat-Németországba folytathatták az útjukat. Joggal állapítja meg Oplatka András, hogy a magyar félnek az akcióval kettős szándéka volt. Mindenekelőtt azt kívánta, hogy ezek az emberek még a bonni találkozó előtt elhagyják a követség épületét (és az országot), hogy ezzel is kihangsúlyozza: a magyar kormány autonóm döntéséről van szó. Ugyanakkor - és ezzel az események láncolatában az osztrák szerepre is fény derült - egy harmadik országnak, nevezetesen Ausztriának a bekapcsolásával azt lehetett kifejezésre juttatni, hogy Magyarország nem közvetlenül a Szövetségi Köztársasággal állapodott meg. A magyar külügyminiszter - egyébként eredménytelen - augusztus végi kelet-berlini látogatása pedig annak a bizonyítására szolgált, hogy a kormány mind a két német államot szigorú párhuzamosságban, egyenrangúan kezeli.50 Budapest számára ez a helyzet csak részben lehetett új. Az 1960-as évek vége óta Magyarország mind gyakrabban kényszerült rá, hogy ellentétes előjelű választási opciók összeegyeztetésével foglalkozzon: a KGST-hez, a világgazdasághoz és a belpolitikához való egyidejű alkalmazkodás követelményeit megkísérelje egy kisállam külpolitikájában egyszerre teljesíteni.51 A határnyitás történelmi kontextusában azonban Magyarországnak végső soron arról kellett döntenie, hogy a jövőben hová kíván tartozni. Magyarországon a határnyitás 1989. szeptember 11-e után nem váltott ki nagyobb rezonanciát, és ez jórészt annak a következménye volt, hogy az ország a saját belső változásainak a kérdéseivel volt elfoglalva. Mindazonáltal a reformkommunisták arra törekedtek, hogy - az „előre való menekülés" politikájának szellemében - a határnyitásból saját politikai tőkét kovácsoljanak, és a német politikában való jártasságukat („Német- ország-kompetenciájukat") bizonyítsák. Ezzel szemben az alakuló polgári pártok nagy hangsúlyt fektettek a páneurópai piknik alulról jövő „kis határnyitására". Ezt a Magyar Demokrata Fórum (MDF) mint nagy ellenzéki gyűjtőpárt és (Otto von Habsburg védnöksége alatt) a Páneurópai Unió rendezte 1989. augusztus 19-én. Mock és Horn szimbolikus „határnyitását" követően a páneurópai piknik volt az első tömeges kitörés a burgenlandi határon át, és mint ilyen, a lehetséges szovjet reakciók kipuhatolásának kísérlete is. Ily módon az egy irányba mutató, de mégis megosztott határnyitás kettős narratívája alakult ki: „határnyitás felülről" és „határnyitás alulról", s ennek megfelelően egy megosztott emlékezet is, amely aztán a következő évek magyar belpolitikai vitáiban tükröződött. Ebben a percepcióban a „határnyitás felülről" a magyar állam reformkommunista politikájával, míg a páneurópai piknik - a „határnyitás alulról" - a keletkezőben lévő polgári pártokkal és a megélénkülő civil társadalom mozgalmaival kapcsolódott össze. 120 Külügyi Szemle
