Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - KÖNYVSZEMLE - De Gaulle mint politikai mítosz (Soós Eszter Petronella)
De Gaulle mint politikai mítosz (20. o.), a köztársasági és a forradalmi hagyományok legjobbjainak képviselőjét (21. o.). Ezután következik e törekvések megjelenése, lecsapódása a franciák gondolkodásában (22-35. o.); ideértve a Tábornok személyét övező szinte vallásos kultuszt is, amely a fel- szabadulás idejére már kézzelfogható volt. A szerző aláhúzza, hogy a gaulle-ista misztikumot nagyon is tudatosan építgette a Tábornok (35. o.). A mítosz alakulásának (alakításának) része volt a Mémoires de guerre (Háborús emlékiratok [Párizs: Plon, 1954.]) megírása és publikálása is. A harmadik fejezetben Hazareesingh egyértelművé teszi, hogy ez a mű, csakúgy, mint számos önéletrajz és visszaemlékezés, nemcsak a múltról, hanem a jelennek és a jövőről is szól. A Tábornok célja volt ugyanis, hogy írásával befolyásolja a háborús szerepek értelmezését (40. o.), ideértve a saját pozíciójának és a Szabad Franciaországnak a konfliktusban betöltött szerepét, az angolszász világhoz való viszonyt, és így tovább. Hazareesingh természetesen bemutatja saját olvasatát e gaulle-ista alapmű kapcsán, amelyet nemcsak mint történeti forrást, hanem mint hagyományteremtő, politikai utalások alapjául szolgáló szöveget is értelmez. (Továbbá hosszan ecseteli, hogy Frangois-René de Chateaubriand állítólag milyen jelentős hatást gyakorolt De Gaulle gondolkodására. Lásd: 47-49. o.) De Gaulle a könyvében konstans módon próbálja megkülönböztetni, illetve környezetétől elkülöníteni vagy fölé emelni magát (49. o.), s éppen ezért a nagyság és a magány is állandó része a szövegnek (50-53. o.). Hazareesingh olvasata szerint a Háborús emlékiratok szerzőjének Napóleonhoz és a császárságokhoz való viszonyát is csak a jelen - vagyis a harmadik kötetben 1958 - eseményeinek fényében értelmezhetjük: ebben az értelemben szól De Gaulle a jelenhez, és beszél saját magáról akkor is, amikor éppen látszólag nem azt teszi (54-57. o.). Összességében a Háborús emlékiratok jelentősége Hazareesingh szerint abban ragadható meg, hogy értelmezései sokáig egyeduralkodónak bizonyultak, vagyis képesek voltak érdemben befolyásolni azt, ahogy a franciák látták az 1940— 1946 közötti időszakot - márpedig ők De Gaulle szemén keresztül látták (56. o.). Sőt, ez a szöveg tette azt is lehetővé, mondja, hogy a gaulle-izmus középső, pártos szakaszát, vagyis a negyvenes évek második felét, a feledés mintegy jótékony homálya fedje, és inkább a Tábornok által a hazának tett korábbi szolgálatok határozzák meg a róla kialakított képet (56-57. o.). A Hazareesingh-kötet negyedik fejezete az 1940. június 18-i ellenállási felhívásról, annak utóéletéről és értelmezéseiről, a hozzá kapcsolódó ünnepi rituálékról szól. Világos, hogy egy olyan eseményről van szó, amely hosszú távon meghatározta a gaulle-ista legendát: a Tábornok egyik eposzi jelzője mind a mai napig, hogy „június 18. embere". A szerző megjegyzi, hogy De Gaulle vélhetően érezte a szimbólumok jelentőségét, és helyesen mérte fel, hogy az a hatalomgyakorlás elengedhetetlen kelléke. (A szerző részletezi például azokat a szimbolikus gesztusokat, amelyeket De Gaulle tett Párizs felszabadításakor, illetve azt, hogy a Tábornok miként vett részt a különböző gaulle- ista rendezvények megszervezésében, tervezésében, és hogy ezeknek milyen szerepük 2013. tavasz 191
