Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Szörényi Attila: Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez, 1949-1951
Szörényi Attila megjegyzésben). Rákosi igen érzékeny volt az ilyen esetekre. Még 1950 januárjában, az első Rákosi-Davis-találkozó után a követ az Associated Press (AP) hírügynökség újságírójának kérdésére rövid tájékoztatást adott a megbeszélés tartalmáról, mire Béréi államtitkár „Rákosi nevében és utasítására" telefonon fejezte ki felháborodását az általuk indiszkréciónak minősített eljárás miatt, amelyet Rákosi „igen szokatlannak és rosszhiszeműnek" tartott.106 Ilyen előzmények után könnyen elképzelhető, hogy a júniusi kiszivárogtatáskor a pártfőtitkár annyira zokon vette, hogy a Vogeler-ügyben az amerikaiaktól már másodszor szivárgott ki információ, hogy utasítást adott a megegyezés elhalasztására. Erre utal az is, hogy Boldizsár Iván, a Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára júliusban egy nyugati újságíró kérdésére - a követség számára is meglepő nyíltsággal - kijelentette, a Vogeler-ügy megoldását Rákosi személyes utasítására állították le, a fenti kiszivárogtatás miatt.107 Mindent egybevetve, a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a VOA-bejelentés, valamint a sajtókiszivárogtatás együttes hatása már meghaladta a magyar vezetés tűrőképességét, és e két tényező egyidejű fennállása eredményezte a megállapodás elmaradását. A szakirodalomban felmerült az a lehetőség is, hogy esetleg a június 25-én kitört koreai háború „előszele" lett volna a Vogelerrel kapcsolatban gyakorlatilag már elfogadott egyezség visszamondása.108 Ebben a tekintetben elméletileg két eshetőség lenne elképzelhető: 1. Rákosi tudomást szerzett a készülő támadásról, és mivel ezt a moszkvai irányvonal megkeményedéseként értelmezte, ahhoz idomulva, saját kezdeményezésére leállította Vogeler szabadon engedését. 2. Sztálin utasította Rákosit, hogy a közelgő háború miatt várjanak még Vogeler kiutasításával (Honvári János felvetése109). Az első eshetőség azért nem életszerű, mert szinte teljesen kizárt, hogy Rákosival bárki előre közölte volna a világ másik felén készülő támadás tényét. A koreai háború ügye igen kényes, világpolitikai szempontból elsőrendű fontosságú kérdés volt, amely Kim Ir Szenen kívül csak a kommunista tömb legfőbb személyiségeire (Sztálin és Mao Ce-tung) tartozott - Rákosi nem volt tagja ennek a „klubnak". A második lehetőséget pedig éppen Rákosi Moszkvába (Farkas Mihálynak) írt július 1-jei távirata cáfolja: „A koreai események tükrében mi egyelőre nem helyezzük szabadlábra [...] Vogelert. Ezt a kérdést is vesd fel."110 Az e táviratban foglalt közlés ugyanis értelmetlen lett volna, ha valóban szovjet utasításra visszakozott volna Vogeler ügyében a magyar kormány. Annyit bizonyít ez az üzenet, hogy június 25-e után Rákosi már csak Korea miatt sem kívánta (egy ideig) szabadon engedni az amerikait. A magyar-amerikai tárgyalások a háború kezdete előtt nem sokkal egyébként is megakadtak, Korea erre csak rátett még egy lapáttal. Az amerikaiak mindenesetre nem voltak hajlandók további engedményeket tenni. Davisszel Washington közölte is a valós indokokat. Kiindulópontjuk az volt, hogy semmivel nem tértek el attól, amiben a június 16-án lezárult tárgyalások folyamán megegyeztek a magyarokkal. Egyrészt tartottak attól, hogy ha a már egyszer elfogadott 156 Külügyi Szemle
